Hétköznapi hősök

Egy újabb fantasztikus sikertörténet:
Egy abszurd fos reklámban ki kell találnod az egyik szereplő nevét, beküldned és részt vehetsz egy abszolute fos fesztiválon, ahol ihatod az általad is készített abszolute fos terméket.
Közben a reklámnak mindenfajta bünözésre, alkoholfogyasztásra, drogozásra és könnyű életre utaló inspirációja van.
Persze a nagy ember aki ezt megálmodta, bekerűl a hétköznapi hősök arcképcsarnokába. Mert ez komoly lesz ilyen, hétköznapi hősök itt, a semmi közepén!  ahol mindennapos a leépítés és nagy lakat készítésének terve,
és további hősök jelntkezését is várják, akik különböző fogadalmakat tesznek. pld. igérem, hogy soha nem dolgozom akkor ha fizetnek érte és kitolok másokkal, akik ezt teszik.

2 thoughts on “Hétköznapi hősök

  1. Reklámok? Hihetetlen, hogy mennyi energiát fektetnek a cégek a reklámkészítésbe.
    Legutóbb egy tejtermékgyártó cég piackutatásán volt szerencsém részt venni… Képesek több száz embert összehívni egy bekamerázott és diktafonnal, tükörüveggel ellátott „ vallató” szobába. Persze nem egyszerre alkalmanként kb. 8 ember ötletét kívánják kicsikarni, – utóbbi esetben két órán keresztül! Úúúúútálom a reklámokat, butítanak, befolyásolni próbálják a gyerekeket is, hazudnak, – nem ilyen keményen fogalmazva megtévesztenek. Igaz több embernek munkát adnak vele, na de ha meg is nézik hova visz hosszú távon?! Olvastam egy fórumon hogy a reklámok nem hangosabbak a filmek között, csak teltebbek, valami fránya hangtechnikai megoldás miatt…hm. , akkor is hangosabbnak tűnnek…

    • A dolog a kovetkezo ( hangtechnika power). Ha hangerot adsz akkor a rezges erosseget erosited. ettol meg ugyanakkora lesz a rezges hullamhossza. ha kiemelsz tartomanyt ( magas mely stb) akkor a rezges szam emelkedik. viszont decibelben nem erosodik csak a tobblet informacio miatt hallod hangosabbnak. es mivel informacio dusabb az agyad tobbet is raktarozz belole ezert van h egy reklam szovegere konyebben emlekszel 5 perc mulva mint a film egy jelenetere. erdekesseg a metalok kullonleges gitarhangzasat semmi mas nem adja mint a max hangero miatti torzulas. a legegyszerubb megoldasok a legjobbak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük