Sokfajta betegség van…

Milady  legutóbbi írásának utolsó soráig, elfogott az empátiás  együttérzés, szar dolog ha az ember beteg, főleg ha a felesége! Mert akkor ugye lehet otthon is dolgozni…bár Zen felesége nem beteg és mégis, na mindegy…
de visszatérve az utolsó mondatra, azonnal beugrott az a régi vicc, hogy amikor a parasztnak megdöglik a tehene és megjelenek neki én, hogy teljesítem 1 kívánságát, akkor azt mondja, hogy dögöljön meg a szomszédé is! Én is éreztem így, amikor kopaszként szopattak honvédségnél, utáltam minden civilt és legszívesebben mindenkit besoroztam volna. Aztán ki tudja miért, kiképző szakaszvezetőként, jó egy évig  élvezhették, vezetői erényeimet, a 68-69-70-es születésűek…

Leszerelést követően kb. 5 évvel múlva, az egyik, nagyon alaposan kiképzett, kopaszommal, összefutottam az utcán. Szinte biztos voltam benne, hogy mehetek fogorvoshoz és a traumára, de legnagyobb meglepetésemre kezet fogott velem és őszinte hálával megköszönte, hogy én voltam a parancsnoka! hogy miket mondott még azt ugyse érti a sok puhány, tápos, mihaszna, aki nem volt soha katona, ezért most kihagyom, de az biztos, hogy többfajta betegség van és az ember egy-egy után, mindig okosabb lesz, egy kicsit. Mondhatni ez egy próbatétel. Én 4 éve nem voltam beteg, mióta elolvastam, Lenkei doki könyvét. Na jó nézegettem a képeket, de minden szar dolog, jó is lehet valamire, és úgy könnyebb egy kicsit, ha másnak is szar, ezzel egyet tudok érteni, de nem leszek nemesebb tőle, bár ha azt nézzük hogy nekem nem szar, de másnak igen és próbálok segíteni, akkor érzem a glóriát, amint világít a fejem felett és jó érzések kerítenek hatalmukba, kár hogy az embereket, csak haláluk után avatják szenté….:-)

8 thoughts on “Sokfajta betegség van…

  1. Hát igaz kedves Nyilas, valóban sokféle betegség van.Most itt a munkahelyemen éreztteti hatását, valamiféle beteges bizalmatlanság a számítástechnikai rendszerekkel kapcsolatban. Történt ugyanis, hogy új gazdasági igazgatót kaptunk, jelenleg nálunk mágneskártyás beléptetőrendszer van, – korábbi lopások miatt… Most az említett úr kitalálta, hogy vezessünk januártól jelenléti ívet is, – de egyeznie kell a beléptető időkkel is. A lopások előtt semmi nem volt, tehát valahogy ott kezdődött az egész, és ez kerekedett ki belőle. A belépést és a kilépést simán ki lehet nyomtatni, de mi most mindennap irogatunk is! 🙂 Komolyan momdom a hülységnek is van határa!!!:)
    A Lenkei könyvet én is olvastam, nagyon jól felépített gondolatmenetekkel van tele. A könyvtől nem vagy beteg négy éve, – vagy szedsz is a lenkei vitaminokból? 🙂 Egy két adag alapcsomagot én is megvettem a kapitális méretű bogyókat alig bírtam lenyelni…

    Azt gondolom, hogy ez a fejben dől el, – placebó hatás is lehet…

    Apukám nagy vásárlója Lenkeinek, mert egy ismerőse rengeteget vesz belőlük, – kapott már bónusz dolgokat: esernyő, gázgyújtó, nagyvásárlóknak nagyobb összegű vásárlások után 5000,- Ft kedvezmény stb.Nemrég mesélte, hogy már a nagyobb dózisú csomagokat betiltották náluk, és valamilyen egyházhoz tartozás is felmerült.

    Igazából nem tudom,, – nagy lobbi van a gyógyszeriparban, de minden eladható vitaminnál is, sokféle piackutatáson voltam nemrég ezekkel kapcsolatban.

    Azért igaz, ami igaz egy infulenza utáni szövődménynél, azért már ne higgyünk a hagymateában…:)

  2. Igen, Lenkei álcázott szcientológus, nem szabad túlzásba vinni a rajongást, mert aztán az ember azon kapja magát, hogy extázisban fetreng a hit gyülekezetében, egy elmebeteg taxisoför kántálása mellett, koldus szegényen. Szóval az 1000 mg C vitamin az ami megfogott és ezt alkalmazom 4 éve. ha mégis elpatkolok, szellemként majd kilököm a kezedből! 🙂

  3. Nem patkolsz el tőle! Kipisiled. Egy mindenre képes ismerősöm ellenőrzésként megkostolta a…, – szóval a szükégtelen mennyiség távozik! 🙂 500 mg elég! Én is szedem B1 500 mg-ossal kombinálva, a B1 től alszom mint az állat, – kiüt rendesen! :)(abban nem tudom mi van! 🙂 )
    Lehet, hogy az manipulál majd egy idő után a szcientológusi fetrengésre!
    Hm 🙂 Azt lökd majd ki majd a kezemből szerintem! 🙂

  4. A volt kollégám is azt hitte egészséges és sikeres. Aztán kipróbálta Nu skin eljárást és azóta mindennap benyom 50 kiló zöldséget. Nem vicc! Kis kapszulákban rejlik az anyag. Szedtem én is egy darabig, tényleg kurva jó, meg minden, csak több időt töltöttem a budiban, mint a kocsmában ezért abba kellett hagynom. 🙂
    Jó az a vitamin és hasznos ha az ember tud olvasni, meg mellette, nem a Taigetosz mélyében tengődik. 🙂 Mert a siker és az egészség relatív.

  5. A volt kollégád???? Atya világ! Még jó hogy nem szedted tovább azokat a zsugorított zöldségeket, mert már ki is üthetted volna a kezemből mint szellem valamelyik épp “divatos” vitaminomat:) Ha az ő sorsára jutsz…:(Na, asszem ennyi elég a vitaminokról. Brrrrr…Hát igen a sör az vízhajtó csak! De hízlalll!!!!:)

    Az én főnököm 65 éves azt mondja, hogy csontsűrűség vizsgálaton volt és nincs csontritkulása, de mióta itt dolgozom 3 kéztörése volt…Ő is sikeres mint főnök.És kivállóan tud ordítani, kíváncsi lennék valami jogszabájra, hogy megteheti egy főnök, hogy mások előtt rendszeresen leordítsa a fejét majdnem 8 kollégámnak! Tényleg jó lenne egy jogász ezen a honlapon…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük