Nem tudom megállni, hogy ne osszam meg az alábbi kellemes történést.
Az események több hónappal ezelőtt kezdőtt, amikor bőcsi látogatásom alkalmával összefutottam egy régi barátommal. Pár sör mellett elbeszélgettünk, hogy milyen szarul megy sora, olyan pénzekért dolgozik havonta, amiért én fel se kelek + ilyenek. Gondoltam kihasználom jelentős társadalmi befolyásomat és ha már az Isten főnöknek teremtett intézek neki valami munkát itt Pesten és kirángatom a kakiból. Még ma sem hiszem el milyen jó fej vagyok! .D
Így is lett! Szereztem neki egy testhezálló munkakört viszonylag jó fizetéssel, intéztem neki albérletet, megadtam minden segítséget amit lehetett és vártam a csodát, ami után akár engem is szentté avathatnak a későbbiek során.
A csoda elmaradt. Sőt, gyakorlatilag az egyik lejtőről a másikra került a srác és hétvégén elérte a mélypontot.
Az események könnyebb emészthetősége érdekében kénytelen vagyok egyéb információkat is szolgáltatni.
Mivel nem szeretnék személyiségi jogi vitába keveredni, igyekszem kerülni a nevek említését. Barátomat alkatából kifolyólag nehéz lenne összekeverni egy svéd favágóval ezért a továbbiakban nevezzük csak “Dugó”-nak. A történet másik kulcsszereplője “XY”, aki Dugó kollégája és egyben albérlőtársa is.
XY román állampolgár aki rendelkezik egy tizenéves elhanyagolt állapotú gépjárművel. Mivel egy műszakban dolgoztak, rendszeresen ezzel a járművel jöttek dolgozni mindketten. Ez nem is tűnik olyan érdekesnek, de ha figyelembe veszzük, hogy XY-tól elvették a jogosítványát kb. 1,5 éve és a kocsi nincs átiratva 4 éve, akkor bizony kalandtúrának indul minden reggel.
Mindkettőjükről elmondható, hogy soha nem volt problémájuk az alkohollal. Azt határozottan kijelenthetem, hogy Dugó és az alkohol kapcsolata a kölcsönös szeretetre alapult, és mint ilyen elég tartósra is sikeredett.
Hétvégén ez a két jóember az már említett paraméterekkel rendelkező közlekedési eszközzel egy kis kiruccanásban vettek részt. Mivel XY már mutatta az alkoholmérgezés tüneteit, Dugó barátom volt kénytelen vezetni, aki szintén nem volt már szomjas.
Tudja Isten miért Dugó úgy gondolta, hamarabb felérnek Pestre ha egy kamion alatt lerövíditik az utat. A terv nem volt rossz, csak előzetesen ezt nem egyeztették sem a kamionnal, sam annak vezetőjével. Így mikor a “hátulról alákúszunk” műveleti lépéshez érkezett az akció kölcsönösen meglepték egymást.
A kamion kisodródott, ők mentek utána. Szerencsére senki sem sérült meg, de a kaminos – az előzetes egyeztetés hiányára hivatkozva – kihívta a rendőröket. A rend logikusan gondolkozó őrei hamar rekonstruálták az eseményeket és miután kiderítették az addigra porrá tört kisautó vezetőjének kibenlétét, elővették a szondát. Dugó barátom a benne felhalmozott pálinka és sör hatására olyat fújt, hogy a digitális szonda is elszíneződött. Állítólag próbált magyarázkodni, de ezt olyan idegen nyelven és olyan artikulálatlanul művelte, hogy nem nagyon számíthatott a rendőrök megértésére.
Jöhetett a tréler meg a meseautó, irány a rendőrség. Itt aztán próbáltak vért venni XY-tól és Dugótól is. Hosszas próbálkozás után végül sikerrel jártak és elkezdhették szervezni az expedíciót a mintában lévő alkoholban oldott vérlemezkék felkutatására. Várhatóan szerdán lesz eredmény.
Ha már ott vannak felvehetik a vallomásokat is, gondolták a hatósági alkalmazottak. Dugó még mindig az idegen nyelvtudását próbálta fitogtatni és nem is tudták konstruktív együttműködésre bírni, így mindössze XY vallomására támaszkodhatnak e bonyolult eljárás lefolytatása közben. Mivel XY-nál találtak egy adásvételi szerződést, így hamar kitalálták, hogy az Ő nevén kellene szerepelnie az autónak a nyilvántartásban. De ugye nem íratta át! Mégis logikusan adódott a kérdés: “Miért engedte vezetni a barátját, ha már ennyit ivott?” Namármost XY lányos zavarában ezt a jegyzőkönyvezett vallomást tette: “Nem is tudom. Olyan részeg voltam, hogy nem láttam milyen részeg!”
Ezzel el is érkeztünk történetünk csúcspontjához.
Persze volt ott még olyan közjáték, hogy a rendőrségi raktárba nem engedték betenni az autó maradványait, mert előbb ki kellett pakolni belőle a maradék piát meg az üres üvegeket – két rendőr 10 perc alatt lerendezte -, de ez már mit sem számít. Ahogyan sem túl érdekes, hogy a hatóság puszta emlékként hosszabb időre megőrzés alá vette Dugó jogosítványát és XY útlevelét.
Dugó ma – még – bejött dolgozni. Mivel a történtek ellenére érzek némi felelősséget a srác boldogulásáért kimentem a boltba és vettem neki egy nyalókát…
…, hogy szokja az érzést!
február 26th, 2008 at 11:30
hát ehhez sok mindent nem lehet hozzátenni. szép kerek történet….ööö ez nem az a blog.
akkor pedig:
first!!!
február 26th, 2008 at 13:59
Tudod szasa, vannak néha olyan kommentjeid amit nem nagyon értek.
Na az előző pont ilyen…
február 26th, 2008 at 14:30
látom nem nagyon vagy blog olvasó úgy általában.
sajnos van egy nagyon csúnya és zavaró szokás a netes körökben, ami egyre csúnyább méreteket ölt, még pedig az, hogy ha egy blogger kitesz egy postot az oldalára, akkor emberkék elkezdenek ilyet, hogy förszt, meg második, meg ilyenek. ez arra utal, hogy ki volt a leggyorsabb, aki reagált. tehát semmi értelmeset nem írnak, csak annyit hogy förszt.
oszt gondoltam értelmeset nem tudok hozzászólni, legalább legyek első. tudod ez olyan freudi dolog. 😛
február 26th, 2008 at 14:53
Aha…
… már értem.
így nézve még vicces is lehet az a komment.
február 26th, 2008 at 16:30
Visíítok a röhögéstől! 😀
Akkor legyen mondjuk aazzz…a…komment…hogy…. All in!
február 27th, 2008 at 08:07
Hiába, nagy Isten állatkertje no!
Szeretnék némi kiegészítéssel élni az eredeti post-tal kapcsolatban.
Bár így elég kellemes a történet, nem hagyhatom le a tejszínhabot az eperről, ugyanis várokazásaimmal ellentétben itt nem ért véget a story.
Ma reggel amikor bejöttem azzal fogadtak, hogy Dugót elvitték a rendőrök. Ki tudja miért, ez annyira nem lepett meg, bár elgondolkodtatott, hogy miért innen és miért most?
Hamarosan választ kaptam a kérdésekre.
XY és Dugó is eléggé megszomjaztak a tegnapi 12 órás szolgálat után, így azt tervezték, meló után megisznak pár sört. Ezzel komolyabb probléma nem is lett volna, de sajnos anyagi javaik jelentős részét felemésztette a hétvégi kalandozó hadjárat, a sört meg mégsem adják ingyen! Vagy mégis?
Logikusan adódott az ötlet, hogy az általam vezetett sörtermelő üzemből mentenek meg pár palackkal.
Mindent alaposan megterveztek. Az éj leple alatt besurrantak a palackozóba, és seggére vertek egy csomag (6×1,5 liter) sörnek, azt egy kézitáskába rejtve Dugó kidobja a hátsó kerítésen, ahhol már XY a kiszáradással küzdve várja a nedüt. Aztán uccu neki szomjoltás…
Sajnos a profi kivitelezés genetikailag gátolt volt! Már tettem némi utalást arra, hogy Dugó barátom termetét tekintve messze alulmarad az átlagos europid rasszhoz tartozó fajtársaitól, és ennek hátrányát most igazán megérezhette. Apró – ám igen leleményes – teremtmény lévén nem tudta kellő magasságból és kellő lendülettel elvégezni a transzport legjelentősebb kezdeti lépését, így a közel 10 kg-os értékes szállítmány fennakadt a kerítés tetején végigfutó szögesdróton.
A gyáva ember ezen a ponton általában feladja. De Dugó bátor ám! Minden erejét összeszedve elszánt küzdelembe kezdett a kerítés és a sögesdrót seregével, bár mint mondtam termetéből kifolyólag alapvetően kevés sikerre számíthatott. Véleményem szerint ez ékes bizonyítéka annak, hogy érzemileg erősen kötődött a kézitáska tartalmához. Annyira belemrült ebbe a szélmalomharcba, annyira fókuszált vágya tárgyára, hogy beszűkült körülötte a világ. Számára megszünt létezni az idő és a tér. Szerencsétlenségére pont ebben a számára megszűnt dimenziókban volt fellelhető egy biztonsági őr (ilyenkor még nem alszik), aki a csata kilátástalánsága által benne indukálódott hangos röhögést próbálta halk kuncogássá tompítani, miközben értesítette az illetékes hatósági szerveket.
A rendőrők végül korrekten jártak el. Nem kívánták érzelmileg terrorizálni Dugó barátomat, ezért megvárták míg győzelmi mámorban úszva eléri a kerítés tetjét. Ezek után, amikor Dugó arcára kiültek a diadal félreismerhetetlen jelei, kellemes bariton hangon egy “Na másszon le onnan sürgősen fiatelember!” felszólítással szilánkokra robbantották az idilt.
Elvitték…
Ma már nem láttam…
Tudtam, hogy hasznos lesz az a nyalóka…
február 27th, 2008 at 09:03
ez nem gyenge. az a baj, hogy eme fajta emberi ostobaság már annyira bántja a szememet, hogy nem tudok rajta nevetni. pedig azt kéne.