Joe és a búvárszemüveg

Az alábbi történet nyáron esett meg. A történet szereplői valós személyek, és ha valaki magára ismer, az nem a véletlen műve.

Előjáróban: Kedves blog látogatók, nem tudom van-e olyan köztetek, aki már dolgozott, vagy most is dolgozik éjszaka? Akinek ebben a csodálatos érzésben még nem volt része, annak elmondom, hogy általában hajnali 2 és 4 között a legfáradtabb az ember. Persze vannak mutánsok, akik mindig fáradtak. Ők azok, akiknek semmi nem jó. Egy kicsit eltértem a tárgytól.

Szóval nyáron, olyan hajnali 3 óra körül, halál kómásan mászkáltam az üzem – azt tagadom a mai napig, hogy munka szándékkal mentem ki az irodából – egyik folyosóján. Ha valaki látott már vegyipari, vagy élelmiszeripari üzemet, azt tudja, hogy tök steril minden, a padlótól a mennyezetig csempézve van minden helyiség. És sok-sok tartály van benne. Mint az alábbi képen is látható.
Üzem
Ahogy mászkálok, egyszer csak előbukkan az egyik kollegám a tartályok közül, a kezébe pedig egy búvárszemüveget tartott.
Hirtelen ami végig futott rajtam.
1. Elaludtam és álmodom.
2. A cigibe valójába joint volt, és beálltam, mint a szög.
3. A kollégám állt be, mint a szög.
4. Jól láttam, mindenki józan, tényleg búvárszemüveg van a kezében.

Ez utóbbira szavaztam, és megkérdeztem tőle:
– Mit csináltál azzal a búvárszemüveggel?
– Kipróbáltam – jött a felet.

Néma csönd.

– Aham. – és elsétáltam. Végülis ki vagyok én, hogy bárkinek is felrójam, ha a tartályokba akar úszni.

4 thoughts on “Joe és a búvárszemüveg

  1. Milady: igen. 😀

    Két dolgogban nem volt még részem melóhelyen – valószínű van több, is de azok most lényegtelenek -, az egyik a jointozás, a másik a munkahelyi sex. Az utóbbira baromi büszke vagyok, ugyanis nem vonzodom a saját nememhez, és csak férfiak dolgoznak körülöttem. Szerencsére szappan dobálás sincs a zuhanyzóban. 😀
    A joint….úgy vagyok a kábítószerrel, hogy egy pohár sört, vagy egy felest világ életemben többre tartottam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük