Szóval úgy áll a helyzet, hogy az elmúlt hónapokba járok a szög üzembe, és járok még egy patkókészítő üzembe is. Látszik, hogy mind a kettő tök mással foglalkozik, mégis rengeteg közös pont van bennük. Az egyik ilyen, a takarítónők. Nem az Animal Canibals számra gondolok, hanem arra a nőszemélyre, aki felmosó vödörrel, és ronggyal totyog egész nap.

Egy dolgot le kell szögeznem, erre ma jöttem rá: Egy munkahelyen, a takarítónőknek van a legnagyobb beosztása. Mondhatnám, hogy ő az atyaúristen.
Egész nap kerülgeted, próbálod kikerülni azt a padló szakaszt, amit felmosott, és ha véletlenül pont arra vezet az utad, amit 2 perce mosott fel még le is basz, hogy nem láttam, hogy fel van mosva?! Bazd meg 8 órán keresztül kerülgettelek!
Ez körülbelül olyan, mint a viccben is: Az IFA a világ leggyorsabb autója, hiszen mindig ő megy a sor elején.

Rég írtam már ide valamit. Rég is jártam erre. Sajnos mostanában nem én leszek a hónap kiváló dolgozója. No mindegy, ma írok két postot is rögtön, hogy boldogok legyetek. Vagy ne.

Na nézzük az elsőt. Adott a szöggyár. A szöggyárban adott a szögkészítő üzem, és a következő munkafázisban a szögfényező üzem, majd a csomagoló üzem.
Jövök ide be a szögkészítőbe, oszt nézem, hogy nincs szög. Jajj, hajnalban kifogyott a szög, és nem tudunk adni a szögfényezőknek. Áll minden. Ebből nagy gebasz lesz, az emberek nem tudnak majd szögelni. Muszáj lesz az ujjukat ütni a kalapáccsal.
Aztán jön a gazdám, akinek mondom, hogy mi van. Természetesen első lendületből lebasz, hogy miért fogyott el a szög.
Második lendületből neki áll szétnézni, hogy mi van.
Kiderült, hogy a nagyfejűek, akik tervezik, hogy egy nap hány szöget kell gyártani, úgy tettek rá extra mennyiséget, hogy erről csak a csomagoló üzemnek szóltak. Ezzel nincs is gond, mert mondtuk a csomagoló üzemnek, hogy menjenek ki a Praktikerbe, vegyenek szöget, bontsák ki, majd csomagolják újra. Mert, hogy mi nem tudunk adni, az halál biztos.
Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy jó helyen vagyok, jó időben? Lebasznak, mert a nagyfejűek elfelejtenek a termelő üzemnek szólni, hogy extra adag megrendelés futott be, baszogatnak a fényező üzemből, hogy mikor lesz már szög, mert őket is baszogatják, ráadásul kicsi vagyok, székre állok.

Milady korábbi plakátolos sztorijáról, eszembe jutott nekem is egy.

Volt egy srác a melóhelyen, akinek az volt az ismérve, hogy olyan volt, mint egy fürdőskurva. Azaz, amikor a szexuális szolgáltatásra – de szépen mondtam – került sor, akkor sírt, mint állat.
Ez a fiatalember, egyszer úgy döntött, elege van a kollegáinak az áskálódásából, az ugratásaiból, és ír egy levelet a főnökének. Ez meg is történt, leírta, hogy mennyire szemetek vele a kollegák, mennyire utál ott dolgozni, ahol dolgozik, és amúgy is világfájdalma van.
Szóval megírta az emailt úgy ahogy kell, majd egy határozott mozdulattal rányomott a „send” gombra, és elküldte a főnökének. Igen, ám, de úgy gondolta ezzel vége a történetnek, és a munkaidejének lejárta után, haza ment. Egyetlen egy dologról feledkezett meg, kijelentkezni a számítógépből. Ezt észrevette a következő műszak, és az általa szeretett kollegáknak sem kellett több, végig túrták a gépet, hogy mi van benne. Így esett, hogy megtalálták az emailt, és így esett, hogy másnap reggelre ez az email az egész cégnél ki lett plakátolva.

Az alábbi történet nyáron esett meg. A történet szereplői valós személyek, és ha valaki magára ismer, az nem a véletlen műve.

Előjáróban: Kedves blog látogatók, nem tudom van-e olyan köztetek, aki már dolgozott, vagy most is dolgozik éjszaka? Akinek ebben a csodálatos érzésben még nem volt része, annak elmondom, hogy általában hajnali 2 és 4 között a legfáradtabb az ember. Persze vannak mutánsok, akik mindig fáradtak. Ők azok, akiknek semmi nem jó. Egy kicsit eltértem a tárgytól.

Szóval nyáron, olyan hajnali 3 óra körül, halál kómásan mászkáltam az üzem – azt tagadom a mai napig, hogy munka szándékkal mentem ki az irodából – egyik folyosóján. Ha valaki látott már vegyipari, vagy élelmiszeripari üzemet, azt tudja, hogy tök steril minden, a padlótól a mennyezetig csempézve van minden helyiség. És sok-sok tartály van benne. Mint az alábbi képen is látható.

Ahogy mászkálok, egyszer csak előbukkan az egyik kollegám a tartályok közül, a kezébe pedig egy búvárszemüveget tartott.
Hirtelen ami végig futott rajtam.
1. Elaludtam és álmodom.
2. A cigibe valójába joint volt, és beálltam, mint a szög.
3. A kollégám állt be, mint a szög.
4. Jól láttam, mindenki józan, tényleg búvárszemüveg van a kezében.

Ez utóbbira szavaztam, és megkérdeztem tőle:
– Mit csináltál azzal a búvárszemüveggel?
– Kipróbáltam – jött a felet.

Néma csönd.

– Aham. – és elsétáltam. Végülis ki vagyok én, hogy bárkinek is felrójam, ha a tartályokba akar úszni.

A héten történt. Beszélgettünk a kollégákkal a világválság hatásáról, a benzin áráról, és kilyukadtunk oda, hogy mekkora királyság lenne egy arab országban élni, ahol víz helyett olajban fürdenek. Mert ott már csak azért kapsz segélyt, pénzt, nevezzük aminek akarjuk, hogy állampolgára vagy az országnak. Így egész nap az ágyék vakargatáson kívül, nem kellene mit csinálni. Majd az alábbi párbeszéd zajlott le:
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →