Az előbb reagáltam egy megjegyzésre…Nagyon kedves tanácsot kaptam, arra vonatkozóan, hogy ne  elégedjek meg egy eladói állással, több van bennem. Köszönöm. Én is érzem, sőt tudom is…de sajna nem tudom papírokkal alátámasztani. Lefeljebb egy ismerős hiszi el, illetve esetleg tudja rólam…de az önéletrajzoból nem igazán olvasható ki. Kozmetikázni nem akarom, az őszinteség mindenek felett…
Sajna amikor én jártam suliba, még egy nyelvet tanultuk, a korosztályom tudja, hogy milyen sikerrel…mivel használnom nem kellett soha, sikeresen el is felejtettem még azt is. Most bezzeg sikeres lehetnék …Kiskorú azt választotta második nyelvnek, remélem nagyobb szerencséje lesz vele.
Közgazdaságit végeztem, de korán férjhez mentem, találtam jó munkahelyet, de nem a szakmámban…az szépen elment mellettem a jogszabályokkal, átalakításokkal együtt. Az érettségi után fél évvel alakították át az adórendszert… a papírral ki lehetett volna bélelni a kukát.
Szóval férjhez mentem…egy gyerek, két gyerek…boldog család…6 órás meló…Mire a srácok felnőttek Apuci el…és arra eszméltem, hogy attól a naptól nem csak Anyuka vagyok, hanem családfenntartó…Hát…igyekeztem…de az üzletet is elérte a válság…innentől passz. Az esélyeimet nem taglalom…mindenki látja a helyzetet.
Az biztos, hogy a srácaimban örök emlék marad az, hogy ebéd után elhoztam őket a suliból…játék, palacsintasütés…tévézés együtt, kirándulás…és nyugodt, boldog háttér. Amikor a férjem utólag a fejemhez vágta, hogy most több vagyonon osztozhatnánk, ha én is belehúzok…a fiam közölték vele, hogy akkor mi lett volna az Ő csodaszép gyerekkorukkal? Nem elég, hogy nem volt apjuk?
Azt hiszem ha újra kezdhetném, akkor sem csinálnám másképp…Inkább igyekszem a helyzetből kihozni a lehető legjobbat…és reménykedek, hogy esetleg valaki észre veszi a bennem rejlő lehetőségeket…