Milady, tudom, hogy ingyen kapok  munkavállalóit…de azt is tudom, hogy hó végén le kell adni a könyvet, hogy meg tudják nézni a segély miatt, mert ott ugye napra fizetnek. Emiatt sokszor napokat késik a kifizetés…ezt nem engedhetem meg magamnak. A próbanapra 3000 ft-ot fizetne, 11 órára. A segélyem 2500 ft. Arról nem is beszélve, hogy dolgoztam plázában. Volt olyan üzlet, ahol a tulaj büszke volt arra, hogy folyamatosan egy embert próbanaposokkal pótolt hétvégén…ötezerből megússza bélyeggel együtt és nincs más költség , mégis hivatalos…szegény, meg nem talál megfelelő alkalmazottat…
Mielőtt a modellboltba kerültem, a Camponában voltam évekig…ismerem a járást…és azt is, hogy milyen 11 órát dolgozni egyfolytában úgy, hogy azt sem látod süt a nap, vagy esik a hó…Ha oda mennék dolgozni, akkor reggel el kellene 8-kor indulnom otthonról és este 9-re érnék haza. Heti 5 napban 55 órát dolgoznék…persze nem tudom, hogy ez hogy jön össze a 40 órás munkahéttel…bár azt sem tudom, létezik-e még olyan, de ha igen, akkor a 15 órát túlórában kellene fizetni, meg mi van a hétvégi pótlékkal és ilyesmi. Ez az a hely, ahol a szabit is ki lehet venni…de arra ugyebár nem jár fizetés…gondolom én. Szóval délután felhívott és mondtam, hogy köszönöm, nem játszok…Futom tovább a köröket…hátha valahol vár az álomállásom.

Álláskeresési kalandjaim…
Tegnap délután rám telefonált egy ismerősöm, hogy az érdi Tesco egyik üzletébe eladót keresnek. Ma reggel elindultam, felszerelkezve az önéletrajzaimmal. Felszálltam a Volán buszra, ahol is a kedvenc sofőröm üdvözölt és közölte, hogy régen jöttem vele haza. Mit csinálok, hogy soha nem találkozunk? Mondtam, hogy jöjjön reggel 9 felé kutyát sétáltatni, és összefuthatunk. Tetszett neki a poénom, és elkezdtünk beszélgetni. Szó szót követett és kiderült, hogy náluk van felvétel, na nem sofőr státuszban…Megígérte, hogy ha beér a végállomásra megkérdezi nekem. Hálából kapott egy önéletrajzot… 😛
Elsétáltam az üzletig, ki is volt írva a felvétel. Bementem és elég rémes paramétereket soroltak. Munkaidő heti 5 nap és napi 11 óra , 4500/nap. Heti két pihenő nap, ami egy hónapban egyszer hét végére esik. Próbanap 3 van, napi 3000 forintért…ahhoz persze ki kellene váltanom az alkalmi munkavállalók könyvét, ami azért jár bizonyos vonzatokkal. Ott hagytam egy önéletrajzot…
Közben telefonált a buszbácsi…hogy ha végeztem, menjek be a végállomásra és keressem a dirit…Ok. végeztem…elsétáltam odáig.
Mindenki kedves volt, eljutottam majdnem az igazgatóig, ahol közölték, hogy éppen van bent valaki munkaügyben…elég sokfelé csiripelték a verebek, gondolom…de azért hagyjak ott egy önéletrajzot, és hétfőn menjek vissza…Úgy fogok tenni.
Msn-en beszéltem nagykorúval…közölte, hogy felejtsem is el az üzletet, ne tegyem tönkre magam…
dolgoztam már ilyen helyen…tudom miről beszél…
Na ennyit mára…azt hiszem továbbra is az ismerősökben bízok…

Az előbb reagáltam egy megjegyzésre…Nagyon kedves tanácsot kaptam, arra vonatkozóan, hogy ne  elégedjek meg egy eladói állással, több van bennem. Köszönöm. Én is érzem, sőt tudom is…de sajna nem tudom papírokkal alátámasztani. Lefeljebb egy ismerős hiszi el, illetve esetleg tudja rólam…de az önéletrajzoból nem igazán olvasható ki. Kozmetikázni nem akarom, az őszinteség mindenek felett…
Sajna amikor én jártam suliba, még egy nyelvet tanultuk, a korosztályom tudja, hogy milyen sikerrel…mivel használnom nem kellett soha, sikeresen el is felejtettem még azt is. Most bezzeg sikeres lehetnék …Kiskorú azt választotta második nyelvnek, remélem nagyobb szerencséje lesz vele.
Közgazdaságit végeztem, de korán férjhez mentem, találtam jó munkahelyet, de nem a szakmámban…az szépen elment mellettem a jogszabályokkal, átalakításokkal együtt. Az érettségi után fél évvel alakították át az adórendszert… a papírral ki lehetett volna bélelni a kukát.
Szóval férjhez mentem…egy gyerek, két gyerek…boldog család…6 órás meló…Mire a srácok felnőttek Apuci el…és arra eszméltem, hogy attól a naptól nem csak Anyuka vagyok, hanem családfenntartó…Hát…igyekeztem…de az üzletet is elérte a válság…innentől passz. Az esélyeimet nem taglalom…mindenki látja a helyzetet.
Az biztos, hogy a srácaimban örök emlék marad az, hogy ebéd után elhoztam őket a suliból…játék, palacsintasütés…tévézés együtt, kirándulás…és nyugodt, boldog háttér. Amikor a férjem utólag a fejemhez vágta, hogy most több vagyonon osztozhatnánk, ha én is belehúzok…a fiam közölték vele, hogy akkor mi lett volna az Ő csodaszép gyerekkorukkal? Nem elég, hogy nem volt apjuk?
Azt hiszem ha újra kezdhetném, akkor sem csinálnám másképp…Inkább igyekszem a helyzetből kihozni a lehető legjobbat…és reménykedek, hogy esetleg valaki észre veszi a bennem rejlő lehetőségeket…

Tegnap voltam állásinterjún. Az elsőn…a mostani időszakom alatt, mert 3 évvel ezelőtt már jártam ebben a cipőben. Akkor sokkal könnyebb volt, és megtehettem , hogy én válogassak. Stabil családi háttérrel rendelkeztem, nem én voltam a családfenntartó.
Tegnapelőtt találtam egy telefonszámot, egy nyomtatvány-írószer boltba kerestek eladót. Felhívtam a számot és beszéltem egy hölggyel. Tegnap délelőttre behívott. Azt mondta 10 és 12 között ott lesz az üzletben. Oda is értem tíz órára, már nem én voltam az első. Negyed 11-re hatan lettünk és este ötig várta a hölgy a jelentkezőket, mint mondta. Kedvesen informált minket, érdeklődött…egyesével mindenkivel beszélt. A vége az lett, hogy este mindenkit felhív…ezért…vagy azért. Hát nem hívott…nincs happy and.

Kalthy…elmondtad a varázsmondatot… 😛

“Pár hete megbeszéltük, hogy…”       és ennyi…a kommunikáció!!!
Látod, abban én is hiszek! És igazat adok Neked…de azzal együtt Neked is kívánom, hogy a közeljövőben ne kelljen állást keresned!

Ha Fafejkém szépen illedelmesen elhadarja, hogy legyekszíves 9 után…stb…és én azért is felhívom előtte másfél perccel, vagy megírom az  sms-t…na akkor most igazad lenne.Szerintem.

szerintem…a bejegyzésem nem másról szólt, mint egy emberről, aki bunkó módon beszélt, ha úgy tetszik… egy nővel, aki már a neme miatt is megérdemelt volna annyit, …hogy tisztelt hölgyem, az időpont most nem alkalmas, kérem hívjon vissza 9 óra után, mint azt a hirdetésben is kértem.(próbáljátok stopperral lemérni, hány másodpercet vettem volna el a drága idejéből)…és így mennyit…és pont ez volt a célom vele…csak azért nem provokáltam tovább, és  ezt nem írtam meg…mert nem akartam megadni neki a kegyelemdöfést.
Mellesleg előre bocsájtom, mert nem ismertek, hogy humorérzékem is van … én igenis mókásnak tartottam…és szerintem Ő is…Láthatóan felvette velem a kesztyűt…nem kellett volna rám szánnia ennyit a drága idejéből…
“na önérzetem még van…hihi…” nem íródott le…az a blogom része… 😛
Lehet vitatkozni, bírom a kritikát, és  örülök, hogy itt élet is van…de előrebocsátom, az emberi tartáshoz nincs köze az elért pozíciónak…Ennyi idősen, hátam mögött ennyi ledolgozott évvel elhihetitek nekem…
Továbbra is úgy érzem, hogy amilyen az adjon Isten…olyan a fogadj Isten…nem voltak hülyék a régi bölcsek…

Érdekes dolog az önérzet, szerintem azt nem csak adják ajándékba…hanem meg is kell érte dolgozni. Többek között azzal is, hogy , milyen lelkesedéssel végzed a munkádat. Mert annyit várhatsz el Te is a kollégáktól, főnököktől, vevőktől.
Én eddig a kereskedelemben dolgoztam. Legutóbb 3 évig egy modellező boltban. Rajtam soha nem látta vevő, vagy nem érezte a hozzáállásomon a családi problémáimat, válásomat egyebeket.Mindenkivel kedves, udvarias voltam,akkor is, ha távozása után remegve mentem hátra és volt amikor ott toporzékoltam magamban a raktárban, mert úgy felbosszantott. Az van a tudatomban, hogy azokkal az emberekkel, akikből a kereskedelem él, és azokkal akik segítenek nekem abban, hogy meglegyen az a bevétel, ami fenntartja a munkahelyemet, tehát a kollégákkal is… kedvesnek és toleránsnak kell lennem…és itt jön be a hangnem. Szerintem a felesleges erőfitogtatásra egyik oldalon sincs szükség…mert egymásból élünk…ha érted Kalty…még akkor is ha mindig van másik…
A fő ok pedig tényleg az, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen emberek között töltöm az életem nagy részét. Nálam az, aki egy tisztességesen bemutatkozó és valamilyen szinten “rászoruló”, tehát alárendelt emberrel szemben olyan hangot üt meg…mint az az “ÚR”…nem játszhat főnöki szerepet.Mert nem…és igazad van, tényleg nincs még állásom…de lesz…és jól fogom érezni ott magam, nem pedig lábtörlőként hazajönni mindennap.
Köszönöm szépen a hozzászólásokat… 😛

Azt hiszem, mindannyiótoknak vannak tapasztalatai “antikereskedőkkel”. Akik lehet, hogy valaha türelmesek, toleránsk voltak a vevőkkel…csak éppen a munkahelyi gondok, esetleg egy tahó főnök…na nem fűzöm tovább, mert mennem kell munkát keresni…Valahol vár engem az…aki simogatja az önérzetemet. 😛

Hát, Isten hozott engem a fedélzeten…Hogy mit keresek itt? Állást! Az nincs? Akkor elszórakoztatom magam egy kicsit a saját és mások történeteivel.

Most éppen regisztrált, aktív munkanélküliként próbálom kitalálni, hogy mi leszek, ha nagy leszek.

Felhívtam egy “urat” állás miatt. Webshopos értékesítésre kerestek eladókat. Pikírt hangon közölte a köszönés után, hogy nem olvastam el a hirdetést, mert akkor láttam volna, hogy 9-től telefonáljak. Hívjam akkor, és letette.
Jól felhúztam magam a hangnemen…
Küldtem neki egy smst, hogy nem fogom, mert utálom a kioktatós, undok főnököt…bocs.
na, önérzetem még van…hihi
Azonnal válaszolt….
“köszönöm, megkönnyebbíti a dolgom….”azért humora van, állapítottam meg, de nem bírtam megállni szó nélkül…. visszaírtam, hogy pedig én vagyok álmai webhoposa…
válasz: “örülök, hogy valaki legalább ismeri az álmaimat…
Erre közöltem vele, hogy drukkolok, hogy soha nem kerüljön ilyen helyzetbe, hogy állást kelljen keresnie…és üdv.
Meglepetésemre azonnal jött a válasz:
”Ismerem ezt az érzést. De ön sértődött meg! Így nehéz lesz megtalálni az “igazit” „

Nem én lettem volna, ha ennyiben hagyom.
válasz: Mert jól esik az emberi hangnem. Soha nem használnék vevővel, partnerrel szemben ilyen kioktató hangnemet, amivel lerázott. Tudom van más. Remélem Őt a vevői is imádni fogják…

Később megállapítottam vigyorogva, hogy ahelyett, hogy másfél perc alatt megbeszéltük volna a lényeget, nem kevesebb, mint húsz percet szánt rá az sms-k nyomkodására…Ügyes…