Úram teremtőm! Ez megdöglött! :)

Már épp azon gondolkodtam, hogy leírom Zapnak a fenti gondolatot! 🙁
Nem szerettem volna felzaklatni!!! Gondoltam előbb utóbb csak beindul újra a portál! 🙂
Tudjátok! – Mint az Indul a Bakterház című filmben a ló azt hiszem Sanyi volt a neve, ott hangzott el a fenti mondat…:)
Már Milady és Aniss valami Pornót emlegetnek! 🙂
Lehet, hogy Zap már ezen agyal, hogyan lehetne a
“Kiváló Dolgozó” portálcímmel összeegyeztetővé tenni, vagy összefésülni egy kis izgalmas dologgal? 🙂
Lennének javaslataim, – de ezt a fantáziátokra bízom!

Én is jól éreztem magam a diliházban, – majd azért figyeljétek meg, hogy csak addig nehéz míg meg nem bolondul az ember utána már Jóóóóóó…!:)))
Úgyhogy én most inkább kint maradok, – annál is inkább – mert már úgy érzem, hogy mindenki járt már ott bent, tehát a körülöttem lévőkkel lenni, már olyan mint bent! 🙂
Azt valahogy nem bírtam amikor felébresztettek!!!
Szeretek álmodni! 🙂 Álmodozni is! 🙂
Mindenféle koktélt szerettek volna beadni vénásan!!!
Ráadásul állandóan zajongott valaki, vagy az ápoló fiúk szerettek volna rácsok közé szorítani. – akarom mondani mögé! Volt rá eset hogy le is szerettek volna kötözni!:( Nem hagytam magam!!!
A gumiszobát jobban szerettem viszont, ott tudtam álmodozni is! 🙂 És olyan jó csönd volt!!!

Majálison voltam én is a Bókay kertben. Szerintem jó volt,
– ott a politika nem érződött…
Hastáncos lányok léptek fel minden mennyiségben!!!
Ez a fiúknak biztos tetszett volna! Viszont akkora szél volt, hogy a lányok kellékeként szolgáló fátyolszerű kendő betakarta őket rendesen, és már fuldoklásig tartó röhögéssé vált a majálisnak ezen a része!:)
A táncosok szédelegve próbálták menteni a helyzetet, és mosolyogni a végtelenségig a fátyol mögött.
Volt még élőzene Hip-Hup, Fashion-Dans, – azt utóbbin táncolt a lányom is! 🙂
Körhinta isteni volt!:)
Hajráá!!! Írjatok!

3 thoughts on “Úram teremtőm! Ez megdöglött! :)

  1. Hát persze! Kedves Aniss! 🙂 Te voltál ott bent minden reménységem, a kutya se törődött velem! 🙂
    Hát igen a kinti életet még szoknom kell. Egy kis időnek el kell még telni, míg visszarázódom! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük