A hajó hülyéje BÜDÖS!

[singlepic id=81 w=120 h=140 float=right]Jókora szabadság után bejöttem dolgozni, hogy majd később ismét jókora, sőt, jókorább szabadságra indulhassak.
Mondjad szépen: Yeesssokééé!
Betoppanok az irodába, majd hanyattbasz a szag.
A szagnak is vannak ugyebár fokozatai. Az enyhe izzadságszagtól kezdve, az ázott kutyán túl (kicsit tudok, pedig nincs is ázott kutyám… meg úgy egyébként kutyám sincs.), a dermesztő, aluljárós, bújj bele a csöves kuckójába miközben a húgyszaggal riasztod a közterületeseket, típusúakig.
Ez bakker mindenen túltesz!
Erre rá lehet feküdni, majd erős karcsapásokkal elúszni a szagok egyvelegén, egy szebb, és más világba.
Ez a „Nem fürödtem egy hete, és egyébként sincs már értelme, mert beleívódott a bőrömbe, csontjaimba” szag. A Hajó Hülyéje ezt már hónapok óta játssza. Neki van családja. Vannak neki gyermekei. Meg felesége is van (állítólag). Meg van kerékpárja, amivel munkába jár. Lehet ázott kutyája is van. Abban viszont biztos vagyok, hogy a közvetlen környezetében mindenkinek jobb szaga van, mint neki. Még akkor is, ha büdösek. Ezt onnan gondolom, hogy ha legalább két ilyen büdös ember lenne egy helyen, akkor azt megírnák az újságok, kiszállna a katasztrófavédelem, lezárnák az adott kerületet, karantén alá vonnák addig, míg rá nem jönnek a szag forrására, majd valami amcsi raktárból kivételeznének egy hidrogénbombát, s elsöpörnének vele mindent, pár száz kilométer sugarú körben.
Mondtuk neki, hogy fürödjön. Aztán nem mondtuk neki, mert nem hallja meg. Vagy nem érti. Vagy nem tudja értelmezni magát a szót; fürdés.
Valószínűleg én is büdös szoktam, lenni. Sőt! Biztosíthatok mindenkit, hogy többször fordul elő. Mondjuk egy óra sqash után bebaszom a cuccaimat a hátizsákomba, majd elfelejtem kipakolni este. Nah, az szag! Ott dobok egy hátast. De az akkor is rózsaillat ehhez képest, basszus!
Így hát most probléma van. Meg kell oldani. A hónapban már csak három napot dolgozok, de akkor sem lehet ezt kibírni levegővétel nélkül.
Szerintetek?
Ötleteket ide, de gyorsan! 😉

6 thoughts on “A hajó hülyéje BÜDÖS!

  1. Nekem is van néha olyan szagom, mint a mocsári dögnek de én ismerem a víz + szappan csodás gyógyító erejét! .-)

    Mifelénk vidéken az ilyen egyedeknek max. kétszer jelzik a problémát, harmadszorra úgy megverik mint a lovat – persze csak bottal, mert senki nem mer hozzányúlni! Ezt követően az ügyfél általában kórházba kerül, ahol ingyen lefürdetik, összevarrják, plasztikázzák. Ha ezek után visszatér a közösségbe csak emlékeztetni kell, hogy a meló nagyrészét megspórolhatja azzal, hogy az ápolók helyett megfürdeti magát naponta egyszer. Ez az esetek nagy részében működik.
    Rövid életem alatt csak egy olyan embert láttam, aki megismételte ezt a kurzust, na Ő nem igazán látott engem… 🙂

  2. Egyszer úgy adódott, hogy nagyon magas jelenlegi fizetésem mellett elvállaltam egy adminisztrátori állást egy autósiskolában.
    A suli: horgászbot, borotvapenge, akciós pamut zokni árusokból verbuválta ügyfeleit. Szagosító spray-el védekeztem, de nem a szag zavart a legjobban, hanem az hogy érintkezett a testük és a ruhájuk a környezetemmel és mániákus takarítási fóbiám kezdett kialakulni.
    Egy megoldást tudok javasolni: a koszosakat és büdöseket egy azon műszakba kellene beosztani…bár a mai reggel véletlenül két kollégádat szállítottam autókámmal és semmi zavarót nem tapasztaltam, pedig az egyik többségi szezonális volt. Lehet, hogy a büdösek eleve a Te műszakodat szeretik? és ha így van, vajon mi lehet ennek az oka? 🙂

  3. Pénteken én a kutyámat is megfürdettem, – most megijedtem egy kicsit! 🙂 Lehet, hogy most akkor nem lesz “csaja”?
    Vagy ha esetleg “más” lesz, – nem lesz “pasija” !!!?
    Mert azért valljuk be őszintén az ösztönök szagokra is beindulhatnak… Khmm. A kutyáknál! :):)

  4. Rájöttem a megoldásra! Megálmodtam. Az alatt az öt perc alatt, mit ma tudtam aludni.
    Legközelebb, ha összehoz minket a sors, elterelem a figyelmét, s a kerékpárjának hajókarjait befűrészelem, no és hogy biztosra menjek, még gyengítek egy kicsit a fékbowdeneken. Ha egy húzósabb tekerés után nem esik be a bringa alá, mi halálra zúzza, akkor lehetetlenné teszem a megállását, hogy valami roppant nehéz dolog húzza halálra.
    Haláli álmaim vannak mostanság…. 😉

    Jut eszembe!
    Hát ezaz! Az ösztönök szagokra indulnak be!
    Gyilkos ösztönöket hozott elő belőlem a skac szaga…

  5. Nekem van egy ötletem…de bátorság kell hozzá…én gyáva vagyok, így nem tenném meg…

    Mond azt a nem rózsaillatú büdöskölkének, hogy megmosod a hátát, csak menjetek együtt zuhanyozni. Ha mákod van, akkor tényleg csak a hátát mosod meg, ha nincs szerencséd…akkor így jártál. :D:D:D:D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük