Érdekes dolog az önérzet, szerintem azt nem csak adják ajándékba…hanem meg is kell érte dolgozni. Többek között azzal is, hogy , milyen lelkesedéssel végzed a munkádat. Mert annyit várhatsz el Te is a kollégáktól, főnököktől, vevőktől.
Én eddig a kereskedelemben dolgoztam. Legutóbb 3 évig egy modellező boltban. Rajtam soha nem látta vevő, vagy nem érezte a hozzáállásomon a családi problémáimat, válásomat egyebeket.Mindenkivel kedves, udvarias voltam,akkor is, ha távozása után remegve mentem hátra és volt amikor ott toporzékoltam magamban a raktárban, mert úgy felbosszantott. Az van a tudatomban, hogy azokkal az emberekkel, akikből a kereskedelem él, és azokkal akik segítenek nekem abban, hogy meglegyen az a bevétel, ami fenntartja a munkahelyemet, tehát a kollégákkal is… kedvesnek és toleránsnak kell lennem…és itt jön be a hangnem. Szerintem a felesleges erőfitogtatásra egyik oldalon sincs szükség…mert egymásból élünk…ha érted Kalty…még akkor is ha mindig van másik…
A fő ok pedig tényleg az, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen emberek között töltöm az életem nagy részét. Nálam az, aki egy tisztességesen bemutatkozó és valamilyen szinten “rászoruló”, tehát alárendelt emberrel szemben olyan hangot üt meg…mint az az “ÚR”…nem játszhat főnöki szerepet.Mert nem…és igazad van, tényleg nincs még állásom…de lesz…és jól fogom érezni ott magam, nem pedig lábtörlőként hazajönni mindennap.
Köszönöm szépen a hozzászólásokat… 😛

Azt hiszem, mindannyiótoknak vannak tapasztalatai “antikereskedőkkel”. Akik lehet, hogy valaha türelmesek, toleránsk voltak a vevőkkel…csak éppen a munkahelyi gondok, esetleg egy tahó főnök…na nem fűzöm tovább, mert mennem kell munkát keresni…Valahol vár engem az…aki simogatja az önérzetemet. 😛