Karácsonyi ének

Történik itt abszurdiában napjainkban, hogy karácsonyi ünnepséget szerveznek. Ez olyan magasztos felemelő érzés.

Végre mind az anyagiak mind a mindennapos dicséretek mellett a cég a családbarát eu konform direktívák szerint megvendégeli a munkásokat. Nem sok ilyen van manapság. Még arra is odafigyel, hogy otthonosan érezze magát a paraszt ezért mindjárt a gépsor mellett lesz a zenebona és a dínom-dánom terül-terülj asztalkám. Most már csak azon drukkolok, hogy megkoronázzák egy kis szalonnával és hazai vöröshagymával az eseményt. Csontig meghatódnék, ha az egyébként erősen túl fizetett dolgozók még egy bugyli bicskát is kapnának hozzá.

A multik értik a dolgukat és a sok seggnyalásnak is igen is meg van a jutalma. Remélem az is elnyeri, aki kitalálta és jelenleg is szervezi. Én nem veszek részt mert, annyira pofátlan lenne a hatalmas fizetések mellett, megelégszem a vezetőség sűrű emlegetésével hálaadáskor.

Hogy mi nem tetszik itthon?

hallgatokaradioert_0

Most jól megmondom, miután annyi behatás ért pár nap alatt, mint egy újszülöttet. Így jár, aki elzárkózik a hírektől, napi sajtótól, politikától, meg a nagy kereskedelmi csatornáktól hosszú ideig, azt egyszercsak a nyakába ömlik a sok szar.
Az hibádzik, hogy mindenki mástól várja a problémáinkra a megoldást, legyen az hatalmas gond, vagy apró-cseprő, és hiányzik a sok hős, ki karon fogja a bizonytalanokat, majd erre többen felkapják a fejüket, kilépnek a barlangjaikból, és megmutatják arcukat a világnak; hogy “Itt vagyok, nekem nem tetszik a rendszer!”.
A Slágert hallgatom délutánonként felvételről. Üzenet hegyek, a rádiók szervereiből folyik az izzadság a terheléstől, minden, ehhez a témához kapcsolódó weblap rekord látogatottságot ér el az évben (ez is lassan), majd azt figyelem, hogy kint az utcán hányan mutatják ki felháborodásukat a politikával, a fejünk felet, általunk választott képviselőinkkel szemben. Baszki! Ma egy darab piros / kék szalagot nem láttam egy autón sem.
Jött szembe egy taxis, az villogott rám, de csak később jutott eszembe, hogy mi miatt, hisz a reflexek beindultak, és egyből a fékre léptem, és megnéztem, hogy fel van e kapcsolva a lámpám. Trafi nem volt, lámpa égett, s akkor esett le, hogy a pali, gondolataiban azonosul velem, és annak ellenére, hogy ezt nem mutatja meg a világnak egy nyavalyás rongydarab segédletével, jelzi, ő is rosszalja a történteket.
Ez jó, és szép, de megmutatja, hogy milyenek vagyunk. Kibasznak velünk az élet különböző pontjain, ezért mi roppant dühösek vagyunk, mit jól fel is vállalunk. Káromkodunk otthon a tv előtt, összeveszünk az asszonnyal, megverjük a gyereket, bemegyünk a munkahelyünkre és duzzogunk, de abban a pillanatban, ahogy fel kéne állni a karosszékből, vagy nyilvánosságra hozni a gondolatainkat, menten elkezdünk rettegni, és azt várjuk, hogy a mellettünk lévők tegyék meg az első, második lépést.

A másik, mit sokszor hallok, hogy a felháborodott magyar kijelenti, az összes bizalma elszállt, az általa pártfogolt párt nemhogy nem kap tőle szavazatot jövőre, de el sem megy választani.
Puff… tehát a sok döntés közül megpróbálkozunk a legrosszabbal, meg a csalódottságunk irányít és nem a józan eszünk.

A legjobb példa volt a birkaságunkra az EU 2009-es parlamenti választása. 27 választási lehetőségünk volt arra, hogy kijelentsük, elég volt ebből a majd’ 20évből, nem akarunk titeket látni többé, döntéshozókként!

Az indulók:

1. Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt)
2. Magyar Republikánus Politikai Párt (MRPP)
3. Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP)
4. Magyar Szocialista Párt (MSZP)
5. „történelmi” Szociáldemokrata Párt (SZDP)
6. Független Kisgazda-, Nemzeti Egység Párt (FKNP)
7. Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik)
8. Magyarországi Kisebbségek Pártja (M.K.P.)
9. Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP)
10. Magyar Szociális Zöld Párt (MSZZP)
11. Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz)
12. Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)
13. Magyar Demokrata Fórum (MDF)
14. Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ)
15. Zöldek Pártja (Zöldek)
16. MCF Roma Összefogás Párt
17. Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)
18. Lehet Más a Politika (LMP)
19. Humanista Párt (HP)
20. CENTRUM Összefogás Magyarországért (Centrum)
21. Megújult Magyarországi Roma Összefogás Párt (MMRÖP)
22. Internetes Demokrácia Pártja (IDE)
23. Pajzs Szövetség (Pajzs)
24. Néppárt.hu (Néppárt)
25. Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ)
26. Civil Mozgalom (CM)
27. Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja (MVMP)

Erre mit tettünk?
Elmentünk majd’ 3millióan rájuk szavazni:

Fidesz – KDNP
Magyar Szocialista Párt
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Magyar Demokrata Fórum

Gratulálok! Mégis mit várunk még tőlük? Mi győz meg minket arról, hogy holnap nem fognak kibaszni velünk? Nem szórják a pénzt, nem hoznak átláthatatlan döntéseket, nem a mögöttük lévő támogatókat és magukat gazdagítják?
Megint bizalmat szavaztunk azoknak, kiknek erre csak annyi válaszuk volt, hogy nemcsak a pénzünket veszik el, de még a reggeli szórakozásunkat is! Egy csöpp örömöt…

Őskövületként még álljon itt az 1990-es év országgyűlésének összetétele, mikor még hitünk volt a demokráciában:

MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM (164 fő)
SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE (92 fő)
FÜGG. KISGAZDA FÖLDM. POLG. P. (44fő)
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT (34fő)
FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE (21fő)
KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT (21fő)
FÜGGETLEN JELÖLT (5fő)
FIDESZ-SZDSZ (2fő)
AGRÁRSZÖVETSÉG (1fő)
FIDESZ-KDNP-SZDSZ (1fő)
AGRÁRSZÖVETSÉG-SZÖV.FALU.VIDÉK (1fő)

Mindenki levonhatja a következtetéseit…

És hogy mi köze van ennek a posztnak a Kiváló Dolgozóhoz?
Hüümm…
Hát mondjuk a főnököm most azt hiszi, hogy kiválóan dolgozok (vagy nem)…

“ÍKÚ TESZT!”

Kérem tőccse ki!

Név (ahogy hívják): …………
Cím (ahol lakik): …………..
Kor (ahány éves): …………..
Magasság (ahány centire van a feje teteje a padlótól): ……
Súly (ahány kilogramm az Ön súlya): ……..

1. Ön

a. igen
b. nem

2. Szereti-e hogyha?

a. nem
b. igen
c. nemigen

3. Biztos-e benne, hogy?

a. hogy?
b. hogy mi?
c. Hogyne

4. Ez az utolsó kérdés?

a. igen
b. nem
c. a helyes válasz a ‘b’

5. Ha öt tehén fél óra alatt 57621 füvet harap le, akkor 57621 füvet öt tehén hány fél óra alatt harap le?

a. egy
b. nem egy
c. hülye vagyok, nem tudom

6. A macska legfőbb ismérve:

a. van
b. mindig lábbal lefelé áll
c. hét élete van. Mégis megbotlik

7. Mije volt a Kőszívű Embernek?

a. Neolit pészmékerje
b. Jókedve
c. 27 sora

8. Melyik a kakukktojás?

a.Tyúktojás
b. Kinder tojás
c. Tükörtojás
d. Kakukktojás
e. Datolyás

9. Benjamin lükébb, mint Zakariás. Zakariás éppoly gyagya, mint Teofil. Zénó tök zokni Taksonyhoz képest. Taksony totál hülye. Teofil és Zénó együtt dilisebb, mint Zakariás. Viszont Benjámin egyedül is hót dinka.
Ki a legagyalágyúltabb a társaságban?

10. Mi a különbség a krokodil?

11. Melyik értelmes üzbég szót lehet kirakni az alábbi betűkből?

üúcijöcuxz

12. Egészítse ki:

A spenót az a bokszkesztyű számára, mint a tintahal a …….. számára.

13. Karikázza be az x-et!

X

14. Most ikszelje be a karikát!

O

15. Mi az a REM fázis?

16. Akar-e belőle?

17. És ha nem, hányat nem?

18. Janinak 10 sütije van. Négyen jönnek vendégségbe. Józsi erősebb, mint Csaba, János gyorsabban fut, mint Géza, viszont Janinak kék szeme van, és csak Peti szemüveges. Hány süti jut Gézának?

19. Honnan korlátos a banán görbületi jellege?

a. felülről
b. alulról
c. görbül a banán?

20. Szereti-e Janó Évát, mint kacsa a nokedlit?

a. jobban
b. csakúgy, mint
c. hátha nem is

21. Vegyen elő zsírkrétát és itatóspapírt!

22. Elteheti.

23. Soroljon fel 10 indiántörzset!

……………………………………..
és még ötöt! ………………………….
gyorsabban! …………………………..

24. Írja le a különbséget a sas és a szálloda között!

………………………..

25. Saját értékelése szerint milyen az ÍKÚJA?

a. jó
b. kiváló
c. hálistennek negatív!

😎

10filléres történet, avagy hogy lettem vásárló

A minap úgy 4-5 éve az akkori munkahelyemen (mert ugye nem írhatjuk le a nevét szegénynek, de azért az egyszerűség kedvéért nevezzük el: TeljesenEgyszerűSzerkezetű COmbinát-nak) éppen, mint minden rendes és kiváló dolgozó,  már órák óta csak a munkaidő végét vártam. Már számoltam a másodperceket is, amikor megszólalt a mennyei hang a bemondóban:  “Az ügyeletes osztályvezetőt 🙂 várják a vevőszolgálati pultnál!”  Összeszedtem minden bátorságomat, hiszen nem mindennapi élmény a COmbinát hivatalos álláspontját képviselni, és elindultam. Útközben azért mint minden kiváló dolgozó összeszedtem a fagyasztott zöldborsó mellett  felejtett fúrógépet, és az újságos polcon letett (“de majd mindjárt visszajön érte”) pörköltnek való csirkefarhátat.

 Már messziről megláttam Őt! Senkivel sem lehet összetéveszteni! Ő az! A VÁSÁRLÓ! Kicsit dühös volt. Megértem! Nem azt kapta, amit vásárolt. Illetve pontosabban nem annyit. Udvariasan bemutatkoztunk egymásnak, majd azzal a lendülettel el is küldött a halál f.szára. Szerinte a gazdaságos kiszerelésben kapható 5kg-os krumpli, amiből kettőre is szüksége volt “nem tartalmaz 5 kilót”, és ezt mindkét termékünknél észrevette. – Ahogy első feleségem szokta kérdezni: “Anyád hogy van? ” – Már hogy ne lenne benne annyi! Nincs légkondi a zöldség osztályon, ami kiszívhatná a csomagból a krumpli levét, és kiesni meg nem fog a hálón, annyira nem Gazdaságos a csomagolás!- Válaszoltam teljes meggyőződéssel. De természetesen a vásárló, és a COmbinát megnyugtatására elvégeztem egy kontrol vizsgálatot a Zöldség-osztályon. A tényfeltáró vizsgálat után megállapítottam, hogy a Vásárlónak igaza van.  Az egyik csomagban 4,997kg krumpli, a másikban lényegesen kevesebb 4,986kg krumpli volt található. A mellettem ténykedő Zöldséges kolléga érdeklődött, hogy “mire ez a nagy felhajtás?”. Persze el kellett neki is magyaráznom, hogy mi a probléma, majd megegyeztünk, hogy” a k.rva anyját az ilyennek”. Természetesen e ténymegállapítás időpontjában a hátam mögött tartózkodott a Kedves Vásárló. Ekkor már éreztem:  a grátisznak szánt csirkefarhát mit sem fog érni! Együtt visszatértünk a vevőszolgálati pulthoz. Útközben azért megbeszéltünk egy randit munka után. Majd miközben kiszámoltam, hogy 10fillér visszajár a vásárlónak, Ő azért még odahívatta az Igazgatót, és még beírt a Vásárlók könyvébe is vagy 3 oldalt Ezt aztán jól el is küldte a hatóságoknak is (NASA, KGB, BKV) hogy Én így meg úgy!

A megbeszélt találkára persze nem jött el, pedig nagyon vártam! A monitor szobában a biztonságos őrök még  a csipszet is elővették a vásárlóktól elkobzott tárgyak dobozából, meg kazettára is felvették volna az eseményeket, hogy aztán feltöltsék a lyutubra. De hát sajnos nem jött el!

Azóta Én is Vásárló vagyok!

Hálidéjj

Hát akkor én most fogom magam, és négy év végigdolgozott nyár után jól elmegyek nyaralni.
Mondjad szépen, hogy Yeessoookkééé!
Más!

Az oldal beneveződött, majd bekerült a GoldenBlog 2009-re. [singlepic id=82 w=260 h=55 float=right]Méghozzá egy teljesen lehetetlen kategóriába (Tanácsadó), s mint zsűritag, le is adtam rá a legrosszabb szavazatot.
Hőség van, mit tehetek én a rossz klikkeléseimről…
Ha valami isteni csoda folytán nyer valamit, s én úgy döntök, hogy meghosszabbítom szabadságom, mondjuk úgy életfogytiglanra, akkor vegyétek át a díjat. 😉

A munka öl, butít és nyomorba dönt?

Részlet egy kedves ismerősöm leveléből…

Egyedül Simone Weil, mert írni őszintén a munkáról, „Gyári napló” című munkájában.

Így ír:

„Kimerültségem akkor szűnik, ha elfeledtetem magammal gyári munkám értelmét, így azonban erőt vesz rajtam ennek az életnek a legnagyobb kísértése: hogy ne gondolkozzam többé, mert ez az egyedüli lehetőség, hogy megmeneküljek a szenvedéstől. Szombat délután és vasárnap ébrednek föl bennem újra emlékek, gondolatfoszlányok, ekkor ötlik ismét eszembe, hogy gondolkodó lény vagyok. Néha egészen megrémülök a körülményektől való függőségen, hiszen elegendő lenne, ha egyszer csak megvonnák ezt a heti pihenőt is – ami végül is még meg is eshet –, és akkor valósággal állattá válnék, készséges, rezignált állattá (legalábbis magam előtt). A testvériség, a másokkal szemben elkövetett jogtalanságokon való felháborodás még sebezhetetlenné tesz – de képes lesz-e megvédeni majd hosszabb távon?” (Simone Weil: Ami személyes és ami szent. Vigilia-Könyvek – Budapest, 1983. 13. oldal.)

Szerintetek?

Hisz a posztodon lehet a megoldás! :)

Marvinnak az alábbi postjához! 😳

Büdös sajt! (csak sajnos költséges megoldás lenne)
Ha jól veszem ki, arról tettél fel képet…
Talán megoldás lehet!!! Csempéssz a zsebébe, mindenhová a cuccai közé, ahol éred – persze csak ha más is felmerülhet mint “elkövetőként”. Ha mást nem is érsz el vele a felesége mosáskor csak észreveszi!!! Ha egyáltalán mos…Ha egyáltalán van…
Egyébként ez számomra felháborító!!! Ismerek olyan nőt, aki egy kolléganője miatt szenved pont ilyen problémával,(több kolléganője mondott fel az utóbbi években) – annyira durva ott a helyzet! 🙁
Vele már mindent kipróbáltak, és szinte dacolva mindenkinek a véleményével, szinte mindig műszálas felsőt vesz fel!
Lehet, hogy valami szexuális vonzásban reménykednek??? :)Hm…Nem tudom. Ha pesszimista lennék azt mondanám, illetve írnám Neked hogy gyorsan, – persze a szabadságok után – változtass munkahelyet, mert az ilyen embereknek majdnem minden, ( szappan ajándékba, dezodor stb.) falra hányt borsó!!! 😕

A hajó hülyéje BÜDÖS!

[singlepic id=81 w=120 h=140 float=right]Jókora szabadság után bejöttem dolgozni, hogy majd később ismét jókora, sőt, jókorább szabadságra indulhassak.
Mondjad szépen: Yeesssokééé!
Betoppanok az irodába, majd hanyattbasz a szag.
A szagnak is vannak ugyebár fokozatai. Az enyhe izzadságszagtól kezdve, az ázott kutyán túl (kicsit tudok, pedig nincs is ázott kutyám… meg úgy egyébként kutyám sincs.), a dermesztő, aluljárós, bújj bele a csöves kuckójába miközben a húgyszaggal riasztod a közterületeseket, típusúakig.
Ez bakker mindenen túltesz!
Erre rá lehet feküdni, majd erős karcsapásokkal elúszni a szagok egyvelegén, egy szebb, és más világba.
Ez a „Nem fürödtem egy hete, és egyébként sincs már értelme, mert beleívódott a bőrömbe, csontjaimba” szag. A Hajó Hülyéje ezt már hónapok óta játssza. Neki van családja. Vannak neki gyermekei. Meg felesége is van (állítólag). Meg van kerékpárja, amivel munkába jár. Lehet ázott kutyája is van. Abban viszont biztos vagyok, hogy a közvetlen környezetében mindenkinek jobb szaga van, mint neki. Még akkor is, ha büdösek. Ezt onnan gondolom, hogy ha legalább két ilyen büdös ember lenne egy helyen, akkor azt megírnák az újságok, kiszállna a katasztrófavédelem, lezárnák az adott kerületet, karantén alá vonnák addig, míg rá nem jönnek a szag forrására, majd valami amcsi raktárból kivételeznének egy hidrogénbombát, s elsöpörnének vele mindent, pár száz kilométer sugarú körben.
Mondtuk neki, hogy fürödjön. Aztán nem mondtuk neki, mert nem hallja meg. Vagy nem érti. Vagy nem tudja értelmezni magát a szót; fürdés.
Valószínűleg én is büdös szoktam, lenni. Sőt! Biztosíthatok mindenkit, hogy többször fordul elő. Mondjuk egy óra sqash után bebaszom a cuccaimat a hátizsákomba, majd elfelejtem kipakolni este. Nah, az szag! Ott dobok egy hátast. De az akkor is rózsaillat ehhez képest, basszus!
Így hát most probléma van. Meg kell oldani. A hónapban már csak három napot dolgozok, de akkor sem lehet ezt kibírni levegővétel nélkül.
Szerintetek?
Ötleteket ide, de gyorsan! 😉

Melyik a világ leggyorsabb autója?

Szóval úgy áll a helyzet, hogy az elmúlt hónapokba járok a szög üzembe, és járok még egy patkókészítő üzembe is. Látszik, hogy mind a kettő tök mással foglalkozik, mégis rengeteg közös pont van bennük. Az egyik ilyen, a takarítónők. Nem az Animal Canibals számra gondolok, hanem arra a nőszemélyre, aki felmosó vödörrel, és ronggyal totyog egész nap.

Egy dolgot le kell szögeznem, erre ma jöttem rá: Egy munkahelyen, a takarítónőknek van a legnagyobb beosztása. Mondhatnám, hogy ő az atyaúristen.
Egész nap kerülgeted, próbálod kikerülni azt a padló szakaszt, amit felmosott, és ha véletlenül pont arra vezet az utad, amit 2 perce mosott fel még le is basz, hogy nem láttam, hogy fel van mosva?! Bazd meg 8 órán keresztül kerülgettelek!
Ez körülbelül olyan, mint a viccben is: Az IFA a világ leggyorsabb autója, hiszen mindig ő megy a sor elején.

Eszetlenség a szöggyárban

Rég írtam már ide valamit. Rég is jártam erre. Sajnos mostanában nem én leszek a hónap kiváló dolgozója. No mindegy, ma írok két postot is rögtön, hogy boldogok legyetek. Vagy ne.

Na nézzük az elsőt. Adott a szöggyár. A szöggyárban adott a szögkészítő üzem, és a következő munkafázisban a szögfényező üzem, majd a csomagoló üzem.
Jövök ide be a szögkészítőbe, oszt nézem, hogy nincs szög. Jajj, hajnalban kifogyott a szög, és nem tudunk adni a szögfényezőknek. Áll minden. Ebből nagy gebasz lesz, az emberek nem tudnak majd szögelni. Muszáj lesz az ujjukat ütni a kalapáccsal.
Aztán jön a gazdám, akinek mondom, hogy mi van. Természetesen első lendületből lebasz, hogy miért fogyott el a szög.
Második lendületből neki áll szétnézni, hogy mi van.
Kiderült, hogy a nagyfejűek, akik tervezik, hogy egy nap hány szöget kell gyártani, úgy tettek rá extra mennyiséget, hogy erről csak a csomagoló üzemnek szóltak. Ezzel nincs is gond, mert mondtuk a csomagoló üzemnek, hogy menjenek ki a Praktikerbe, vegyenek szöget, bontsák ki, majd csomagolják újra. Mert, hogy mi nem tudunk adni, az halál biztos.
Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy jó helyen vagyok, jó időben? Lebasznak, mert a nagyfejűek elfelejtenek a termelő üzemnek szólni, hogy extra adag megrendelés futott be, baszogatnak a fényező üzemből, hogy mikor lesz már szög, mert őket is baszogatják, ráadásul kicsi vagyok, székre állok.