Még decemberben történt…, de gondoltam megosztom veletek…

Én nem tudom, hogy nálatok milyen a főnök…, de az enyém hajlamos többet inni (többet?…határ a csikkes padló!)…
Szóval reggel 6-kor arra jöttem be, hogy nézi a TV-t, fél üveg Chivas Regal-la a kezében, 2-kabát van rajta, és hulla részeg…
Ez mondjuk még elmegy…, volt már ilyen…(…, hogy 2-kabát?az még nem…)
De kiderült, hogy szerzett valahol 2 mobilt, egy kocsikulcsot, és a kulcstól függetlenül egy kocsit is…Az iratait elhagyta, a mobilját is…, és fogalma nincs róla, hogy hol járt…, mondjuk arról sem, hogy épp hol van…
Saját bevallása szerint ma vasárnap van…, és mi a francnak járnak be emberek vasárnap dolgozni?Na, ekkor döntöttem úgy, hogy főzök egy vödör kávét, és leülök gondolkodni…, mert valahogy el kell símítani ezt a dolgot…
És még csak 7-óra volt…
Ugyebár azt a kérdést, hogy “Megint kocsmáztál?” kár lett volna feltenni…
Arra a kérdésre, hogy “Hol jártál?”…az volt a válasz, hogy sehol…
Úgy hogy előszöris letiltattam a mobilját…
Mivel a két szerzett mobil álandóan csörgött…, hoszabb győzködés után sikerült megtudni, hogy kit is keres a hívó fél…
Irány a tudakozó…, mert a mobilszámot nem szerencsés hívni,…főleg mivel mindkét telefon nálam van…
Név, cím, vonalas telefonszám…, magyarázkodás…, ok. mindketten hajlandóak idefáradni…
És közben a drágajó főnök mit csinál?Iszik tovább!Ha már úgy is kéznél van a pia…, miért ne?
A kabátoktól nem volt hajlandó megválni, de a klímát bekapcsoltatta …
Arra gondoltam, hogy hátha a 2 teló tulajdonosa esetleg kapcsolatban van a kocsival, meg a kulcsal…, esetleg a +kabáttal…
Nem volt szerencsém…
Az egyiknek a táskájából, a másiknak a kabátjából tünt el a teló…
Mivel sem táskát, sem kabátot nem hiányoltak,… sőtt kocsit és kulcsot sem ,… főnököt sem ismerik (bár ez nem kizáró ok az együtt ivásra…)…így köszöntek és távoztak…
Közben a főnök francia népdalokat kezdett énekelni…
Hirtelen rámtört a fejfájás…
Aztán mikor az agyamba hasított, hogy ma összvezetői értekezlet van , úgy éreztem közel vagyok az első szívrohamhoz.Közben menetrend szerint érkezett mindenki dolgozni…
Mit lehet tenni?A részegen dallikázó főnök elég mulatságos,…de nem biztos, hogy a töbségi tulajdonosok tetszését is elnyerné ha tudomásukra jutna…
És mivel a padlónak is van füle, meg szeme…, jobb hanyagolni az ilyen dolgokat…
Megoldás…
Összehívni azt az 5 embert a cégnél akivel együtt kocsmázik, kártyázik (kivéve ha mással…), és akik még soha nem hagyták cserben.
Tudatni velük, hogy mi van, és a segítségüket kérni…
Gyors teló…
Összejött mindenki…
Némi csodálkozás, rosszallás…, fejvakarás, hogy de most hogyan is tovább…
Értekezlet megoldva…, de maradt még így is megoldandó probláma…
Volt aki hősiessen próbálkozott értelmes válaszokat kicsikarni a főnökből…, de nem járt sikerrel…
Ami a főnököt illeti…, valahonnét előkotort még egy üveg piát…, közölte, hogy rohadt meleg van mostanság, a TV-ban sz*r a műsor, és külömben is útál repülni…Az az érzésem támadt, hogy egy Rejtő J. könyvbe csöppentünk valahogy…
Már azon sem lepődtem volna meg ha átrobog egy villamos az irodán…
De az a felfedezés, hogy a jóemberen csak egy cipő van (ami nemigazán megszokott munkahelyi viselet nálunk…) visszatérített a valóságba…
Tehát foglalkozni kell a +kocsival, a + kocsikulcsal…, esetleg a megjelenő zsarukkal is…
Mellesleg a szerzett kocsival a saját parkolóhelyére állt be (isten tudja, hogy hogy…) külömben fel sem tünt volna…
Ha már a zsaruknál tartok…, lehet, hogy ők nem a “szerzett” szót használták volna…
A fejem újra hasogatott (vagy még mindig…)és a gyomrom is megfájdult…
Ki kellene deríteni kié a kocsi…
Bár főnök közölte, hogy az övé, ami eleve nem lehetséges…(hacsak nem vett kocsit vasárnap…, amire kevés az esély…, esetleg nyerhette kártyán…), mert a 407-es nállam van amíg az enyémet javítják…
Külömben sem vezethetne, hisz be van vonva a jogsija jövő év novemberig…
Főztem újra egy vödör kávét…
Eszembe jutott, hogy talán nem ártana kikapcsolni a TV-t a főnök irodájában…
Rossz ötlet volt…
Visszakapcsoltam…,jobb elkerülni a további dühkitöréseket…, kell a TV a dallikázáshoz…
Na de nézzük kié a kocsi…
Teló…
Alig fél óra és meg is van…
Telefon a tulajnak…, már meg sem lepődtem, hogy nem ismeri a főnököt…
Bejött…, semmi hiszti…, de a parkolóban a kulcsot is kérte,…amivel én nem szolgálhattam…, erre kiborult…(a portás kicsit ideges lett a tag láttán, de nem mert szólni…)
Igaz, van egy felesleges kulcs, de az audihoz van, nem mercihez…, bár …, próba szerencse ki tudja…
Nem volt jó…
Tulaj ment…, kulcs maradt…
Visszafelé az jutott eszembe, hogy mért nem egy trabi…
Közben a főnök kitámolygott az irodájából…, szerencsére hasra is esett a székemben…
Miután a portás és a biztonsági elhelyezte a kanapén,… elaludt…
Nekem maradt  keddre  egy +kabát, egy +kulcs…, és egy nagyon másnapos főnök…

Adj  Isten!

Ma keveredtem csak ide, végtelen unalmamban és gondoltam írok egy kis bevezetőt, mielőtt belefogok a memoáromba:

17  évig voltam rabszolga, a halálsoron, a siralomházban, amit a smasszerek  csomagolóüzemként emlegetnek. Lapátoltam a trágyát és csicskáztam,  ha kellett be is nyaltam is jó mélyen. Találkoztam jóval- rosszal ez idő alatt, de ennyi gennyes, agyament, félresikerült hulladékkal, nem találkoztam az idő alatt, mint most.

Történt, hogy eladtam a lelkem , mert ketté akartam választani a Vörös tengert kivezetve népemet a rabszolgaságból, szóval beálltam az ingyenélők közé, hogy mint Spartacus majd adok a pofájukra és lesz itt Kánaán. (Lett is, csak másfajta,de erről majd később)

Szóval felkent rabszolgaként nekiláttam harcomnak.

A háború most is tart, de  az ellenség  agymosása miatt, most már gyakran csak nézek mint szűz fiú az első pina láttán. Észreveszem, hogy belekezdek pár mondatba és az első szavak után csak habogok. Ilyeneket mondogatva: hogy a picsába lehet ez, meg hihetettlen, meg ilyen nincs a 21 században itt az eunirossz közepén. Ezekből gondoltam, hogy leírom a legmorbidabbakat, ami sírni vagy nevetni vagy hányni érdemes, én nem tudom, de igazak egytől-egyig.

Folyt. köv.

Történ egyszer, a régi életemben, mikor még én is a lavórban tartózkodtam, hogy az addig intelligensnek tartott főnökeim agyából kipattant egy általuk zseniálisnak tartott szikra. Miszerint munkaversenyt hirdettek a cég kötelékében tevékenykedő nők között…

A pontozás, azaz elbírálás alapját képező kritériumok között a következők voltak fellelhetők:

– frizura, illat, köröm, smink, munkaruha ami a külsőségeket illeti

– köszönés!, kapcsolattartás és hasonló vidám tételek a munkához való hozzáállást érzékeltetendő…

Ha jól emlékszem, 20-25 tétel szerepelt a listán, mit a nagybecsű főnökök töltöttek ki. Némelyikkel néha heteken keresztül nem is találkoztunk, mert ellentétes műszakban dolgoztunk, a szavazás ennek ellenére havi jellegű volt…

És mindezt miért? Mert felnőtt férfiként nem merték egy-egy lány szemébe mondani, hogy nem tetszik a csapzott séród, vidd el a fejed fodrászhoz, mert megérdemli, ha már a fejed éke és egyben egy nő koronája…

Meg azt sem, hogy “drága életem, a Schollnak remek termékei vannak az izzadékony lábra”…

Volt néhány lány, akinek hagyott némi kívánnivalót maga után a külseje, de ennek kommunikálása már puca dolga. S úgy tűnik, ilyenkor a vér nem ott tartózkodott…

Az első helyezett természetesen pénzdíjban részesült, majd kilátásba volt helyezve egy év végi összesítés fődíjjal megkalapozva.

Nos, cizelláljam mit robbantottak ki ezzel?! Szerencsémnek mondhatom azt, hogy belőlem az ilyen jellegű versenyszellem már jó régen kikopott. Nem indulok olyan mezőnyben, ahol összehasonlíthatatlan tényezők vannak… 24 nő, mind más karakter, más forma, más stílus, más IQ… Nem éreztem késztetést, hogy egy 20 éves, 48 kilós, szőke nővel mérjenek össze, vagy egy velemkorú begyes vörös démonnal…

Sajnos a lányok nagy része viszont ringbe szállt és az addig barátnőként elkönyvelt kolleginák is egymásnak mentek.

Jah, majdnem elfelejtettem azt a remek húzást megemlíteni, hogy ha mindez nem lett volna elég, hogy férfiak szubjektív véleménye alapján rangsoroltak minket, akkor még bedobták a tuti mega-giga bombát a fekás üstbe… Mégpedig úgy, hogy a lányoknak csoportonként egymást is értékelni kellett, hogy ki dolgozik a legjobban és ki a legrosszabbul…

Nagyon intelligens módon a szavazás eredménye kikerült a faliújságra. Nem ám csak a végleges sorrend, hanem a részpontszámok is. Tehát össze lehetett hasonlítani, hogy kinek milyen az illata a másikhoz képest, vagy kinek kihez képest szebb a sérója, vagy köszön többet a vendégeinknek… Itt robbant ki a parasztlázadás. Egyes nők dühöngtek, mások sírtak és voltak, akik nem válogattak a módszerek között…Győzni akartak…

Mivel a mi csoportunk nyíltan szembeszállt a versennyel és előre megbeszéltük, hogy kinek hány pontot adjunk ahhoz, hogy csoporton belül mindenkinek egyforma érték jöjjön ki, újabb háború indult. Mégpedig a Főgóré és köztünk… Személyes sértésnek vette, hogy nem értékeljük a kis agymenését az elvárt módon…

S mivel egy lánynak köszönhetően, kiről mégis kiderült, hogy állítása ellenére mégis dúl benne a versenyszellem, a legegyszerűbb módon oldotta meg eme zseniális ötlet szülőatyja a helyzetet… A csoportvezetőt és engem az egyik munkanapunk után félrehívott és közölte velünk, hogy nem kell többé bemenni dolgozni. Természetesen nem az volt az indok, hogy szabotáltuk a versenyt, hanem olyan dolgok, amik inkább nevetségesek voltak, mint igazak…

Azóta természetesen megszüntették a versenyt. Méghozzá nem is sokkal később, mint ahogy tőlünk megváltak. Rájöttek, hogy nem életképes a dolog, és nem hogy javítana a helyzeten, aláássa a munkahelyi morált, ami kihat a munkavégzés minőségére…

Én már csak azon gondolkozom, hogy olyan felnőtt férfiak, akik mind nősek és némelyiknek még lánygyermeke is van, hogy gondolhatta, hogy egy ilyen versenyt békében le lehet vezetni, ott ahol a hiúságnak mérhető értéke van…

(Lassan itt a napja az első meghallgatásnak a Munkaügyi Bíróságon…)

Az alábbi történet nyáron esett meg. A történet szereplői valós személyek, és ha valaki magára ismer, az nem a véletlen műve.

Előjáróban: Kedves blog látogatók, nem tudom van-e olyan köztetek, aki már dolgozott, vagy most is dolgozik éjszaka? Akinek ebben a csodálatos érzésben még nem volt része, annak elmondom, hogy általában hajnali 2 és 4 között a legfáradtabb az ember. Persze vannak mutánsok, akik mindig fáradtak. Ők azok, akiknek semmi nem jó. Egy kicsit eltértem a tárgytól.

Szóval nyáron, olyan hajnali 3 óra körül, halál kómásan mászkáltam az üzem – azt tagadom a mai napig, hogy munka szándékkal mentem ki az irodából – egyik folyosóján. Ha valaki látott már vegyipari, vagy élelmiszeripari üzemet, azt tudja, hogy tök steril minden, a padlótól a mennyezetig csempézve van minden helyiség. És sok-sok tartály van benne. Mint az alábbi képen is látható.

Ahogy mászkálok, egyszer csak előbukkan az egyik kollegám a tartályok közül, a kezébe pedig egy búvárszemüveget tartott.
Hirtelen ami végig futott rajtam.
1. Elaludtam és álmodom.
2. A cigibe valójába joint volt, és beálltam, mint a szög.
3. A kollégám állt be, mint a szög.
4. Jól láttam, mindenki józan, tényleg búvárszemüveg van a kezében.

Ez utóbbira szavaztam, és megkérdeztem tőle:
– Mit csináltál azzal a búvárszemüveggel?
– Kipróbáltam – jött a felet.

Néma csönd.

– Aham. – és elsétáltam. Végülis ki vagyok én, hogy bárkinek is felrójam, ha a tartályokba akar úszni.

Felbuzdulva első postom sikerén (aminek lesz folytatása), megosztom veletek legújabb munkahelyi hobbimat:

Arról van szó, hogy a jelenlegi nagy magyar valóságban minden szinten igyekszünk majmolni valamit vagy valakit. Aki multinál dolgozik esetleg hallhatta már, hogy a nem kis sznobizmussal megáldott “managerek” érthetetlen és indokolatlan módon gyakran rövidítésekben beszélnek. Ez elég idegesítővé tud válni, pláne ha nem tudod mit takarnak a rövidítések (ha szerencséd van némi logikával és angol nyelvtudással kikövetkeztetheted, de ha rövidítés pl. francia eredetű, akkor cseszheted). Ettől csak az rosszabb amikor “kevert nyelven” beszélnek!!! Ez alatt azt a borzalmas műveletet értem, amikor angol szavakat magyar ragokkal és toldalékokkal látnak el. Ennek végeredményétől szegény Grétsy László is forog a sírjában, pedig még meg sem halt a faszi! 🙂
Gondoltam ahelyett, hogy idegesítem magam ezeken, inkább csokorba gyűjtök párat, megosztom veletek, hátha tudunk rajta együtt kuncogni! .-)

Legyen itt az első kettő:

“Kell, hogy valami science legyen az issue mögött, mert ez így nem túl easy!”

“Javaslom, hogy írjunk egy memo-t a next steppekről konkrét timinggal!”

Szép mi???

Legyünk büszkék a magyar nyelre, ritka kincs!

A héten történt. Beszélgettünk a kollégákkal a világválság hatásáról, a benzin áráról, és kilyukadtunk oda, hogy mekkora királyság lenne egy arab országban élni, ahol víz helyett olajban fürdenek. Mert ott már csak azért kapsz segélyt, pénzt, nevezzük aminek akarjuk, hogy állampolgára vagy az országnak. Így egész nap az ágyék vakargatáson kívül, nem kellene mit csinálni. Majd az alábbi párbeszéd zajlott le:
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Nem tudom megállni, hogy ne osszam meg az alábbi kellemes történést.

Az események több hónappal ezelőtt kezdődött, amikor bőcsi látogatásom alkalmával összefutottam egy régi barátommal. Pár sör mellett elbeszélgettünk, hogy milyen szarul megy sora, olyan pénzekért dolgozik havonta, amiért én fel se kelek + ilyenek. Gondoltam kihasználom jelentős társadalmi befolyásomat és ha már az Isten főnöknek teremtett intézek neki valami munkát itt Pesten és kirángatom a kakiból. Még ma sem hiszem el milyen jó fej vagyok! 😀

Így is lett! Szereztem neki egy testhezálló munkakört viszonylag jó fizetéssel, intéztem neki albérletet, megadtam minden segítséget amit lehetett és vártam a csodát, ami után akár engem is szentté avathatnak a későbbiek során.

A csoda elmaradt. Sőt, gyakorlatilag az egyik lejtőről a másikra került a srác és hétvégén elérte a mélypontot.

Az események könnyebb emészthetősége érdekében kénytelen vagyok egyéb információkat is szolgáltatni.

Mivel nem szeretnék személyiségi jogi vitába keveredni, igyekszem kerülni a nevek említését. Barátomat alkatából kifolyólag nehéz lenne összekeverni egy svéd favágóval ezért a továbbiakban nevezzük csak “Dugó”-nak. A történet másik kulcsszereplője “XY”, aki Dugó kollégája és egyben albérlőtársa is.

XY román állampolgár aki rendelkezik egy tizenéves elhanyagolt állapotú gépjárművel. Mivel egy műszakban dolgoztak, rendszeresen ezzel a járművel jöttek dolgozni mindketten. Ez nem is tűnik olyan érdekesnek, de ha figyelembe veszzük, hogy XY-tól elvették a jogosítványát kb. 1,5 éve és a kocsi nincs átíratva 4 éve, akkor bizony kalandtúrának indul minden reggel.

Mindkettőjükről elmondható, hogy soha nem volt problémájuk az alkohollal. Azt határozottan kijelenthetem, hogy Dugó és az alkohol kapcsolata a kölcsönös szeretetre alapult, és mint ilyen elég tartósra is sikeredett.

Hétvégén ez a két jóember az már említett paraméterekkel rendelkező közlekedési eszközzel egy kis kiruccanásban vettek részt. Mivel XY már mutatta az alkoholmérgezés tüneteit, Dugó barátom volt kénytelen vezetni, aki szintén nem volt már szomjas.

Tudja Isten miért Dugó úgy gondolta, hamarabb felérnek Pestre ha egy kamion alatt lerövidítik az utat. A terv nem volt rossz, csak előzetesen ezt nem egyeztették sem a kamionnal, sem annak vezetőjével. Így mikor a “hátulról alákúszunk” műveleti lépéshez érkezett az akció kölcsönösen meglepték egymást.

A kamion kisodródott, ők mentek utána. Szerencsére senki sem sérült meg, de a kamionos – az előzetes egyeztetés hiányára hivatkozva – kihívta a rendőröket. A rend logikusan gondolkozó őrei hamar rekonstruálták az eseményeket és miután kiderítették az addigra porrá tört kisautó vezetőjének kibenlétét, elővették a szondát. Dugó barátom a benne felhalmozott pálinka és sör hatására olyat fújt, hogy a digitális szonda is elszíneződött. Állítólag próbált magyarázkodni, de ezt olyan idegen nyelven és olyan artikulálatlanul művelte, hogy nem nagyon számíthatott a rendőrök megértésére.

Jöhetett a tréler meg a meseautó, irány a rendőrség. Itt aztán próbáltak vért venni XY-tól és Dugótól is. Hosszas próbálkozás után végül sikerrel jártak és elkezdhették szervezni az expedíciót a mintában lévő alkoholban oldott vérlemezkék felkutatására. Várhatóan szerdán lesz eredmény.

Ha már ott vannak felvehetik a vallomásokat is, gondolták a hatósági alkalmazottak. Dugó még mindig az idegen nyelvtudását próbálta fitogtatni és nem is tudták konstruktív együttműködésre bírni, így mindössze XY vallomására támaszkodhatnak e bonyolult eljárás lefolytatása közben. Mivel XY-nál találtak egy adásvételi szerződést, így hamar kitalálták, hogy az Ő nevén kellene szerepelnie az autónak a nyilvántartásban. De ugye nem íratta át! Mégis logikusan adódott a kérdés: “Miért engedte vezetni a barátját, ha már ennyit ivott?” Namármost XY lányos zavarában ezt a jegyzőkönyvezett vallomást tette: “Nem is tudom. Olyan részeg voltam, hogy nem láttam milyen részeg!”

Ezzel el is érkeztünk történetünk csúcspontjához.

Persze volt ott még olyan közjáték, hogy a rendőrségi raktárba nem engedték betenni az autó maradványait, mert előbb ki kellett pakolni belőle a maradék piát meg az üres üvegeket – két rendőr 10 perc alatt lerendezte -, de ez már mit sem számít. Ahogyan sem túl érdekes, hogy a hatóság puszta emlékként hosszabb időre megőrzés alá vette Dugó jogosítványát és XY útlevelét.

Dugó ma – még – bejött dolgozni. Mivel a történtek ellenére érzek némi felelősséget a srác boldogulásáért kimentem a boltba és vettem neki egy nyalókát…

…, hogy szokja az érzést!