Nem igaz, hogy így működjön valami 2009-ben!

Figyelj, részletezem!
Legyen egy gyárad.[singlepic id=80 w=240 h=240 mode=watermark float=right]
Legyen benne sok-sok pont, ahol mérni kell valamit. Folyadékot, nem folyadékot, gömbvillámot a drótban, akármit.
(tök olyan érzésem van, hogy ezt már egyszer leírtam, de most úgy felbaszta megint az agyam, hogy leszarom, nem nézem vissza)
Hívjunk egy céget, kinek az a profilja, hogy mérőpontokat helyez el, azok adatait beküldi egy szerverbe, majd ezen adatok listázhatóvá, gyűjthetővé, visszakereshetővé válnak.
Basszunk el rá kb. három hónapot. Hozzáteszem, hogy ennyi idő alatt olyan sok, bonyolult és fontos dolgot épített már az ember, minek felsorolása évekbe telne.

Mi is a célunk?
Pontos adatgyűjtés, a cég felhasználásainak mindenkori, folyamatos nyomonkövetése emberi beavatkozás nélkül (mivel egyébként nem lehetne mindenkori, hiszen hajnali kettőkor biztos nem fogod kiküldeni a pistabácsit, hogy olvassa le azt a 20ezer mérőórát, azt gyártson az adatokból statisztikát.).

Erre kibaszunk egy rakat pénzt, ugyebár.
Majd rájövünk, hogy keresve sem találhattunk volna ennyi idiótát, kivel szerződést kötöttünk erre a beruházásra, mivel nem megy a rendszer. Nem gyűjt, ha mégis akkor szarul, és egyébként is ki kell küldeni pistabácsit, hogy leolvassa az órákat, bár nem helyileg egyenként, hanem egy monitorról az összest.

Ezt részletezem, beszartsz!
Hétfő reggel 6. (jó, nem 6, hanem 7, mivel fel kell ébredni.)
Megnyitod az excel táblát, mibe be kell vinned az adatokat (mérőállásokat). Mérőórák elnevezése kód. Mondjuk xdc56. Hogy ez honnan ered, már senki nem tudja, mivel még hasonlítani sem hasonlít a hely adottságaihoz. Írd le ezeket egy cetlire, mert át kell másznod egy – reggel 7-kor – halál messze lévő helyre, hol egy monitorról leolvasd az adatokat. Lépj a géphez, majd 26. klikkelésre érd el a napi mérőállásokat. Jöjj rá, hogy a kód, miket leírtál a cetlire, s mikkel tudnád azonosítani a mérőpontokat, már nem szerepel azon a szaron, ami előtt állsz üveges szemekkel. Menj vissza az irodádba, és írd a kódok mellé a helyeket is. Irány vissza majd találd meg az adatokat, jegyezd fel, majd kússz el a helyedre, és pötyögd be, miket lejegyeztél. Ekkor majd jön egy pali a nap folyamán, és az általad kitöltött excel táblát megnyitja egy másik gépen, hol az adatokat kimásolja, beírja egy másik excel, vagy sql táblába, hogy az statisztikát készítsen, mi megmutatja a felhasználásodat, s azt, hogy mennyire térsz el a tervezettől.
Mindez természetesen csak akkor igaz, ha az adatgyűjtőd – ismétlem: mibe milliókat öltél – nem rohad le 2-3napra, mert akkor az egésznek semmi értelme.

Rohadjak meg, ha ezt, így, máshol, más országban meg lehet tenni büntetlenül!
És nem rúgnak ki senkit ezért bazdmeg! Még mindig nem!

Szóval, a gálya!

Megint egy ékes példa magyarságunkról, s arról, hogy mennyire vagyunk ostobák.
Vegyünk egy céget. Pont.
Mondjuk azt, hogy ez egy naagy cég. Pont.
Mondjuk azt, hogy mindennel el van látva, mi egy multira jellemző. Van itt kapkodás, fejetlenség, pénzszórás, megszorító intézkedések és minden szó, mi egy mondatban csak ellentmondásokat szül. Pont.
Mondjuk azt, hogy ebben a – nevezzük kuplerájnak – kuplerájban van egy zúg, hol kissé könnyebb az élet. Hol nem kell megszakadni, hol viszonylagosan biztos pont van, miközben a többi helyen nemhogy viszonylagosság, de még a pont sincs.
Mit csinál a jómagyar?
Több kell neki. Mert ez így nem az igazi. Neki az kell, hogy fizessenek még sokkal, de sokkal többet, és legyen kevesebb, meg még kevesebb munka. Node ezt nem lehet elérni, hiszen ellenség van mindenütt, ki halmozza a feladatokat, ki nem fizet, és olyan is, ki dolgozik valamit. Rossz ez biza! Aztán, ha már nem tudunk mit tenni, és egyébként is hátba szúrtunk mindenkit a környezetünkben, de még mindig nem tudtunk előrelépni, akkor legyünk nagyon makacs emberek. Mondjuk azt, hogy már azért sem, vagy olyat, hogy csakazértis.
Lógjunk!
Lógjunk a munkahelyünkről csendben, majd egyre feltűnőbben. Később, mikor még ez sem elég, legyünk olyan mértékben pofátlanok, hogy nemcsak lógunk, de mindezt a céges konditeremben tesszük, mi nem is lenne baj, ha mondjuk ez egy eldugott, csendes helyen lenne, de könyörgöm, e cégnél azt is le tudják csekkolni, hogy mikor vettél mélyebb levegőt az elmúlt 24órában.
És persze fény derül mindenre. És természetesen két-három hülye, pofátlan barom miatt egy rakat embert tesznek szívóágra.
Jah, ugye mondanom sem kell, hogy ezek bizonyára nem elnézést fognak kérni, hanem ellenségképet gyártanak, mert ugyebár a magyarnak abból sosem elég.

Fuck!

Zap! Egy kis feladat! :)

Zap! Itt egy kis feladat, – úgy érzem “kicsit” színvonalasabb problémákat is meg tudsz oldani….
No, – viszont itt ez is egy kihívás!!!
Szerinted mit akarhat ez az ember!? Azon túl, – amit biztosan nem! Megtanulni helyesen írni!
Szóval, – mi lenne a válaszod neki? (szerintem nagyon rövid), – de most mégis, – kicsit hosszabban? 🙂
Talán a többiek is kedvet kapnak egy kis eszmecserére…
Alább a link:

forrás? – Egy másik webhelyről – sokan tudni fogják, hogy honnan! 🙂

http://tinyurl.com/men75b

Azt hiszem, – most egy kicsit átolvasgatom az asztalomon levő: Microsoft Windovs xp Professional LSI oktatóközpont által kiadott könyvecskét! Rám is rám fér!!! 🙂

Mer munka…

Mer az volt, hogy egy pár másodperces anyagot kellett összevágnom a minap. Már rég kacérkodom a Permiere használatával, de tudom, hogy minden ilyen komolyabb vágószoftver már a munka kategóriába tartozik, s még az is van, hogy piszok sokat kell hozzá tanulni mindenféle száraz szarságot.
Kinek van erre energiája, ugyebár…
Node, hát elővettem, s egy jó óra izzadás után rájöttem, hogy egyáltalán miként kell életet lehelni ebbe a hang, és videó vágó gyönyörbe.
Bár ne tettem volna.
Megdöbbentő lehetőségek vannak benne, és egyszerűen nem lehet abbahagyni a munkát vele, akkora élvezet.

És akkor itt az első saját.
Kicsit szar, kicsit pontatlan, de a zenyém. 😉
Ps: Jah, és csak azért rakom ide ki a full letömörített cuccot (az eredeti 800mega), mert a youtube élből illegálisnak minősítette.
Ágyő!

[pro-player width=’480′ height=’272′ type=’FLV’]https://kivalodolgozo.hu/wp-content/uploads/2009/05/ff01.flv[/pro-player]

Marvin és a Burnout szindróma.

[singlepic id=77 w=100 h=120 float=left]Hónapok óta próbálok ide valami vicceset, poénosat, elrettentőt, figyelemfelkeltőt, bármi olyat írni, mitől azt mondják rám, hogy „Marvin egy jópofa srác, bárcsak én is ilyen lazán kezelném a mindennapjaim a munkában, vagy az életben… stb, stb…”
Aha! Beláttam, hogy semmi. Az égvilágon semmi extra gondolat nem jön ki, mi a munkával kapcsolatos, sőt, a munkán kívüli élmények is a feledés homályába kerülnek rettentő gyorsan. Az már pedig nem igaz, hogy az ember fiának nincs legalább egy megosztható élménye ebben a világban. Ha egy barlangban laknék, akkor is min. arról lehetne eszmecserét folytatnom magammal, hogy a falon miért jobbra kerülte meg azt a gyökeret az a százlábú, miért nem balra. Szóval, bárhogy is nézzük, témák milliói vannak előttünk elszórva. Ha már ott tartunk, hogy egyikért sem érdemes lehajolni, kézbe venni, megforgatni, beleharapni, akkor ott bizony valami baj van.
De mi?
A tudatlan ember annyit dobálódzik a kiégés szóval, annyira semmitmondó lett, hogy eszébe sem jut, ezt már [singlepic id=74 w=120 h=100 float=right]hosszú ideje elemzik, figyelik, betegséggé nyilvánították. Hát nézzünk utána, hogy miről is szól ez. Elsőként megtámadtam a neten a wikit. Bár az ott lévő információkat sosem szabad kézpénznek venni, de egy jó ugródeszka a nem ismert témákban való kutatásra. És döbbenet. Nem is maga az ott lévő információ, inkább a további hivatkozások erre a témára. Bakker, külön lap.hu oldal készült erre.
Már 74-ben leírták ennek tünetegyüttesét, s a lényegét így foglalják össze: „a megterhelések, stresszek nyomán fizikai, érzelmi, mentális kimerülés lép fel, ami reménytelenséggel, a célok, törekvések elvesztésével jár. Csökken az önértékelés, a munka eredményessége, nő a mások iránti negatív beállítódás.„
Ahány cikk, annyi szakaszra tagolják, de lényegüket tekintve ugyanarról szólnak.
– Elsőként te lészel a földkerekség nagy idealistája, ki megváltja a világot, de mán.
– Lészel ezek után realista. Tudod hol a helyed, mit kell tenned, próbálod egyensúlyban tartani a dolgaidat.
– Kezdesz kiábrándulni a dolgokból, hülyét kapsz a kollegáidtól.
– Visszahúzódsz, már nem beszélsz senkivel, hatással van ez a munkahelyeden kívüli környezetedre, családodra, kapcsolataidra.
– És amikor rájönnek mi bajod, akkor inkább elküldesz mindenkit a picsába, senki ne segítsen neked, és zárhatóvá teszed a barlangodat.

[singlepic id=75 w=100 h=120 float=left]Ha a Burnout szindróma kialakulásának okait keressük, akkor azokat mind magunkban, mind pedig a munkahelyi környezetünkben megtalálhatjuk. Mivel a nemzetiségünk magyar, meg a lelkünk is, így hát jobban súlyozzuk a munkahelyünk által okozott károkat. Tudod, mindenki hibás, csak én nem…

Hogy mit tudsz tenni ennek elkerülése végett?
Mittudomén….
Szinte az összes, eddig leírt szakaszon végigfutottam már.

Ha rájövök, és addig nem merülök nyakig az apátiába, akkor tutira leírom egyszer.

Egy pár forrás:[singlepic id=76 w=100 h=120 float=right]
Informed
Wiki
Lap.hu
Stb, stb…

Ohhh… de…

…iszonyat rég voltam itt!  😳

Találjak kifogásokat?[singlepic id=73 w=50 h=140  float=right]
Mondjuk azt, hogy izééé… válságba kerültem. Ugyebár van most a gazdasági válság, s ezzel egyetemben engem elért a… nem tudom, még válságom van, így ennek feldolgozása közben arra már nincs energiám, hogy nevet is adjak neki.

Lehet az a baj, hogy kb. 15perces munka lenne mindazt kijavítani, mit még ki kell, csak annyira lusta voltam az utóbbi időben, hogy inkább nem jártam erre.
Node, holnap nekiesek, mert ez már kritikán aluli.

Úram teremtőm! Ez megdöglött! :)

Már épp azon gondolkodtam, hogy leírom Zapnak a fenti gondolatot! 🙁
Nem szerettem volna felzaklatni!!! Gondoltam előbb utóbb csak beindul újra a portál! 🙂
Tudjátok! – Mint az Indul a Bakterház című filmben a ló azt hiszem Sanyi volt a neve, ott hangzott el a fenti mondat…:)
Már Milady és Aniss valami Pornót emlegetnek! 🙂
Lehet, hogy Zap már ezen agyal, hogyan lehetne a
“Kiváló Dolgozó” portálcímmel összeegyeztetővé tenni, vagy összefésülni egy kis izgalmas dologgal? 🙂
Lennének javaslataim, – de ezt a fantáziátokra bízom!

Én is jól éreztem magam a diliházban, – majd azért figyeljétek meg, hogy csak addig nehéz míg meg nem bolondul az ember utána már Jóóóóóó…!:)))
Úgyhogy én most inkább kint maradok, – annál is inkább – mert már úgy érzem, hogy mindenki járt már ott bent, tehát a körülöttem lévőkkel lenni, már olyan mint bent! 🙂
Azt valahogy nem bírtam amikor felébresztettek!!!
Szeretek álmodni! 🙂 Álmodozni is! 🙂
Mindenféle koktélt szerettek volna beadni vénásan!!!
Ráadásul állandóan zajongott valaki, vagy az ápoló fiúk szerettek volna rácsok közé szorítani. – akarom mondani mögé! Volt rá eset hogy le is szerettek volna kötözni!:( Nem hagytam magam!!!
A gumiszobát jobban szerettem viszont, ott tudtam álmodozni is! 🙂 És olyan jó csönd volt!!!

Majálison voltam én is a Bókay kertben. Szerintem jó volt,
– ott a politika nem érződött…
Hastáncos lányok léptek fel minden mennyiségben!!!
Ez a fiúknak biztos tetszett volna! Viszont akkora szél volt, hogy a lányok kellékeként szolgáló fátyolszerű kendő betakarta őket rendesen, és már fuldoklásig tartó röhögéssé vált a majálisnak ezen a része!:)
A táncosok szédelegve próbálták menteni a helyzetet, és mosolyogni a végtelenségig a fátyol mögött.
Volt még élőzene Hip-Hup, Fashion-Dans, – azt utóbbin táncolt a lányom is! 🙂
Körhinta isteni volt!:)
Hajráá!!! Írjatok!