Nyilas szecskás kommentje azt juttatta eszembe, mikor még a fény, pompa és csillogás világában dolgoztam… Egy olyan helyen, ahol az emberek sok, nagyon sok pénz voltak képesek kozkáztatni s ha nem jöttek be a számításaik, akkor bizony teljesen kifordultak önmagukból…

Történt egyszer, hogy eljött a hely születésnapja és ennek örömére habzsidőzsi bulit szerveztek a népeknek. Volt ott puccparádé, meg vonulás, meg eltartott kisujj…

Egészen addig a pillanatig, amikor rájuk engedtek vagy 200 lufit, amikben kicsi cetlik voltak, a legtöbb esetben ilyen feliratokkal: 1.000 Ft, 2.000 Ft, 5.000 Ft

És ezek a nagyon pompázatos népek, négykézláb tépték, karmolták egymást a cetlikért…

Mi meg ott álltunk és nem hittük el…

Javasoltam a főnökömnek, hogy vegyük már fel videóra, és egy csendes, mérhetetlenül unalmas vasárnap délutánon játszuk le a résztvevőknek, hogy nézzék meg, lássák magukat kívülről, mire képesek párezer forintért…

A  főnök naplója…

Miért rúgtam ki a titkárnőmet?

Két hete volt a 45. születésnapom. Egyébként sem éreztem magam valami
fényesen. Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt,
nemhogy Isten éltessen. A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen
hagytam őket. Úton az irodába már teljesen levert voltam.
Bementem az ajtón és Marika, a titkárnőm felállt és így szólt: Isten éltesse
sokáig, főnök! Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egy
valaki nem felejtett el! Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Marika bekopogott az
ajtómon és azt
mondta:
– Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten! Nem a
szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, hogy
egy kicsit magunk lehessünk. Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a
kiváló ételekkel. A visszaúton Marika azt mondta:
– Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk
vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét! így
felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit és
kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát. Egy idő után Marika így szólt:
– Ha önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a
hálóba, azonnal itt vagyok. Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy
születésnapi torta volt és őt követték: a feleségem, a gyerekeim és a
közelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t énekelték…,
és én ott ültem a heverőn, és ……. a zoknimon kívül semmi nem volt
rajtam!

MM 3

Közeleg az éves bércsökkentés ideje, innen az ihlet:

Van itten egy olyan szó,…… mit? Kifejezés, hogy „teljesítménykultúra”…

Mi a tököm ez? Több intenzív tréning után sem sikerült megfejtenem, de annyit azért tudok, hogy egy nagy ződ amcsi iskolásbusz jelképezi. Vajon miért? …

Csupa elmebeteg lakik biztos ott is, akik emlékeimben, a diliház füve dereng fel…

Nagyjából eljutottam odáig, hogy a teljesítmény azt jelenti, hogy: leiszok mindenikit a kocsmában vagy hány nőt dugok meg egy óra alatt. Gályarabtól ez is szép!

A kultúra már fejtörést okoz. Mert itt mindenki, a művelődésre asszociál, mint Győzike show vagy Hal a tortán stb. esetleg egyes helyeken ebola, a szintenyészet a kefirhez….

Na mindegy szóval a tulaj azt mondá: ez alapján soroljuk be a dolgozókat egy 6-os skálán és így lesz csökkentve a bérük.

1-es kategória: Akasztani, kirúgni, családostól Svájcba helyezni stb…

2-es jó lesz szart tologatni, de mihelyst lesz másik, ezt a faszt kirúgjuk.

3-as: elmegy, kap valami éhbért, aztán kínozzuk tovább, vajon meddig bírja, átlagos senki.

4-es: eladta a lelkét, minden vezető seggét kinyalta, csoda hogy egy ember, leköpjük, de mi is popsiért ácsingózunk.

5-ös: vízen jár, maga a megváltó, vagy megy deportra , valahová gyarmatra.

6-os: Ismeretlen. 12 ezer elmebeteg dolgozik, a cégnek, de senki nem találkozott még ilyennel, utoljára John Dilinger kapott ilyen besorolást.

Van itt ez a másik agyonsajnált cég, valahol Sopronban, ott azt mondják, hogy motiváció!

Ha többet teljesítesz, többet viszel haza, nem szaroznak buszokkal és kultúrával. Átutalnak, oszt annyi, és kaviár a csapból, voltam ott! Előbb piáltunk, aztán megnéztük a gyárat, végül trécseltünk a helyi csehóban. Nem értették mi az a ződ, meg busz, meg a kultúra, és boldogoknak látszottak, felhőtlenül nevettek, úgy tiszta szívből, harsányan, gondtalanul.

A kutyám minden nap lehugyozza a zöld felületeket, talán tud valamit…

Tulajdonképpen Zen-nek szól a mai Nobel díjas írásom, de nem teszem a megjegyzésekhez, mert megérdemel egy külön részt izgalmas sorozatomban.

Zen! Írod, hogy szar helyen dolgoztok, ez azért erős egy kicsit, mert amikor  94- ben deportáltak a lágerbe, akkor szögesdrót és 4 őrtorony volt a telep körül. Minden toronyban volt őr. Majd a nagytudású külföldiek, ezt megfejelték kutyás gumibotos és fegyveres örökkel.
Ehhez képest a mai világban mi van? elektromos kapu, és lelki terror meg nyilvános szondáztatás. Móka és kacagás az élet, ha van fekete humorod. Fel kell nőni végre és látni a dolgok jó oldalát is!

Pld. Itt van ez a nyári baszás. Egy rakás lovét kerestek az emberek, ginisz rekodok döltek meg 500 túlorákkal, nem költöttek otthon pénzt, az asszony kiéhezve szeretettel fogadta őket mikor hazaértek és ráadásul összel mikor a birtokon jön a betakarítás, szőlő, miegymás, otthon lehettek. Ez igazán erőforrásbarát munkahely. Nem beszélve a hallásvédő biztosításáról, amit azért találtak ki hogy ne hallja a dolgozó miket mond a főnöke. Enni? Az pénzbe kerül! és különben is olyanok akartok lenni mint a léhűtő irodások, akik naponta 5x esznek és emiatt állandóan szaunába és tollasozni kell, hogy járjanak? Ugyan már! A kaja luxus.

Ma reggel sétáltattam a kutyámat és azon gondolkoztam vajon észrevenné-e valaki ha nem jönnék dolgozni a következő választásokig…? miközben egy aránylag jól öltözött fazon odament a az egyik földön heverő szemét kupachoz és azt kinyitván egy műanyag villával jó izűt falatozott belőle. Nem vitte el, nem csomagolta be, ha nem jó kedvvel elfogyasztotta a földről. Valami tésztaféle lehettet mert nyúlós volt ahogy észrevételeztem.

Nem panaszkodott, hogy szar helyen van.

Ez az unirossz közepén, itt 21 században, nem vált ki senkiből megütközést, ez olyan erópééér!

Na most gondold el ehhez képest a nálatok lévő hulladéktárolók micsoda fantasztikus gasztrónómiai csodákat rejtegethetnek! Ezt biztosan tudom, mert 4-5 éve mikor ott toltam a szart, a főnök szólt, hogy valamelyik riksa vezető bebaszta a papírt az üveg közé és oldjam meg a dolgot. Nosza hát kesztyű, lapát és fejes a konténerbe. Ezt aki nem próbálja ki, nem él teljes életet!

Milady korábbi plakátolos sztorijáról, eszembe jutott nekem is egy.

Volt egy srác a melóhelyen, akinek az volt az ismérve, hogy olyan volt, mint egy fürdőskurva. Azaz, amikor a szexuális szolgáltatásra – de szépen mondtam – került sor, akkor sírt, mint állat.
Ez a fiatalember, egyszer úgy döntött, elege van a kollegáinak az áskálódásából, az ugratásaiból, és ír egy levelet a főnökének. Ez meg is történt, leírta, hogy mennyire szemetek vele a kollegák, mennyire utál ott dolgozni, ahol dolgozik, és amúgy is világfájdalma van.
Szóval megírta az emailt úgy ahogy kell, majd egy határozott mozdulattal rányomott a „send” gombra, és elküldte a főnökének. Igen, ám, de úgy gondolta ezzel vége a történetnek, és a munkaidejének lejárta után, haza ment. Egyetlen egy dologról feledkezett meg, kijelentkezni a számítógépből. Ezt észrevette a következő műszak, és az általa szeretett kollegáknak sem kellett több, végig túrták a gépet, hogy mi van benne. Így esett, hogy megtalálták az emailt, és így esett, hogy másnap reggelre ez az email az egész cégnél ki lett plakátolva.

Ha már hiúsággal kezdtem, kicsit még maradnék a témánál, csak vidámabb keretek között… 🙂

Történt vala egy szép vasárnap reggelen, hogy eldöntöttem, igénybe veszem egy menő szalon remek szolgáltatásait. Be is jelentkeztem annak rendje és módja szerint… Megbeszélt időben megjelentem az első konzultáción, mikor is mindenki nagyon kedves, figyelmes, mosolygós volt. Ez azért üdítő, mert sok egyéb helyen hagytam már sokkal több pénzt is, és nem feltétlenül volt arányos az elbánás hangulata a rászánt összeggel…

Kaptam egy rakat papírt, melyben megismerhettem a szolgáltatásokat, megadhattam az adataimat, tudomásul vehettem, hogy van oly felelősség ami engem terhel, stb… Majd az utolsó lapon megadhattam 3 olyan ismerősöm nevét és telefonszámát, akik érdekeltek lehetnek a témában. Mézesmadzagként belógattak egy full-extrás kozmetikai kezelést, ha egyik szám bejön…

No, itt fonalat is vesztettem a témában, már délután nem emlékeztem kiket vetettem elébük prédaként…

Aztán eljött az a csodás kedd délután, mikor a soros lebaszós meetinget tartottuk, majd megszólalt lánglelkű szélszesünk telefonja. Ez nem egyedi eset, az a jó, ha keresik… Ám mikor elhangzottak a következők, a döbbent csöndet irdatlan röhögés törte meg:

– “jajj, hát nem is tudom, mert a szőrtelenítést magam végzem… a többit még nem néztem át…”

És akkor leesett, hogy bizony, ő is benne volt a nagybecsű háromban…

Most így hogy csesszem le, hogy kik és mifélék keresik meetingelés közben?! 😀

De igazából az a komoly, hogy ezt így előttünk… Mert természetesen engem is akkor tudtak felhívni egyeztetés miatt, mikor 5 pasi között álltam és magyaráztam nekik a mit és a hogyant… De mivel úgy ítéltem meg, hogy egy ilyen mondatfoszlánnyal a maradék hitelem és tekintélyem is odaveszne, megkértem, hogy ugyanmár híjjanak vissza pár óra múlva… 🙂

Leszedtem az elsőt, mert Katinak igaza vala és tényleg indulatos volt inkább, mint tanulságos, humoros, morbid stb.Választok más témát hiszen annyi mint a tenger! Itt van például a múltheti nagy cirkusz. Van egy minden hájjal megkent hétpróbás gazember, aki valami mondvacsinált állásban irodáskodik. Adott pár nagyon unatkozó egyén, akinek már nem elég a cigi, kávé, ebédszünet és a trécselés teljes munkaidőben, valami többre vágyik, ezért kitalálják a tollaslabda nevű játék gyakorlati alkalmazását munkaidőben, az iroda épületben, fényes nappal egy olyan cégnél, ahol élelmiszeripari terméknek álcázott folyékony valamit állítanak elő és ebből profitálnak. Na most ez még ok, de összevesznek az időbeosztáson, hiszen annyi a jelentkező! Aztán megkeresik a szakszervezetet, hogy ugyan már tenni kéne valamit, mert nem igazság hogy nem lehet egységesen tollaslabdázni, meg hogy a cég által támogatott ebédben sem volt 3-nál több hús ezért csak 1,5 óra volt az ebédszünet nem kettő és mi a faszt csináljanak egész nap ha már ez se adatik meg?

Kértem őket legyenek türelemmel és foytassák a semmi tevést ezzel legalább nem okoznak annyi kárt. (ltd. marketing way) aztán majd csak megoldjuk valahogy, meg kérjenek tanácsokat két modellező barátunktól akik munkaidőn kívül vezetik versenyautóikat a tollaslabda pályán.

Ez a két dolog számomra legalább annyira abszurd mint a szolárium és a szauna ugyanott, elképzelve a gályázókat akik gyakorta futva mennek hugyozni.

Volt egy fazon 92-ben aki mindig megpróbálta és 5-6-an tapsolva drukkoltunk neki, de a célegyneseben mindig elvétette…Volt olyan is aki a mosógépbe végezte.

Legközelebb béremelés helyett tollasütőt és versenyautót fogok követelni!